Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)

latrina közt (az egyik „angol”, a másik „indiai” stílusú) egy vezeklő hever narancsszín leplében, a polcos szekrény alsó rekeszében pedig a társa. Szentemberek. Ingyen utazhatnak a vonaton, de nem foglalhatják el az ülőhelyeket. Este az itthoniak szétterítik a kendőiket, pokrócukat, takarójukat, lefekszenek, látszik, gyakorlott utazók. A reggeli ébresztés után kiderül, hogy tizen- egynéhány órás késés gyűlt össze az éjszaka idején. A délutáni megérkezés reménye veszett, még egy éjszakát töltünk ezen a vonaton. Az állomásokon teát, földimogyorót, kekszféléket kínálnak, odalent gyümölcsöt, csapátit árusítanak. A fülkénk szűk, az ablak alcsonyan van, rácsos, nézzük a tájat: a tea- és cukornádültetvényeket, rizsfóldeket. Van ahol aratnak, máshol még csak zsenge zöld a vetés. A szűk tér, s egyáltalán a szűkösség ingerült helyzeteket teremt. Az önző ember nem szereti a kényelmetlenséget, a zaklat- tatást. S nekünk se csupa öröm, hogy állomásonként meglepnek a koldusok, kántálnak az ablak előtt, s közben egyre vastagabban árad a húgy- és ürülékszag a kocsi mindkét végéből (angol és indiai stílusban). A vezeklők, akik szeretik sorsukat, derűsen csukják be a feledékeny szükségrejárók után a vécéajtót, és békésen visszafekszenek a koszba, szemétbe. Két franciául beszélő fiatalember van még fehér a kocsiban rajtunk kívül, egyikük épp a mi fülkénkben alszik. A franciák betegek, nyugtalanok mindketten, nagy mar- monkannában dajkálják a forralt vizet. A hinduk kedvesek, s ez teszi számunkra elviselhetőbbé a szemetet, ami az időnkénti könnyű takarítások ellenére is fólgyülemlik. Egy-egy állomáson gyerekek ugrálnak föl a vonatra, rövid nyelű seprűkkel fölverik a pórt, majd tartják a markukat pajszáért. Ha elfogy az aprónk, egy-egy banánt, narancsot nyomunk a takarítófiú kezébe, elmegy, megeszi a fizetségét, visszatér, és újra kéregét, duruzsolgat. Az értelmiségi fejében, gyomrában minden gondolattá válik. József most azt fejtegeti, hogy bár kelet szellemiségében, kultúrában, lelkiekben előttünk jár, tisztaságot viszont tanulhatnánk nyugattól. Ebből egy kis véleménycsere lesz. Gondoljuk csak át a tisztaság és sterilitás fogalmait. A kettőt ne keverjük össze. A vegyszerekkel elmosogatott edény sem tisztább, mint a földdel elsúrolt lábas, legföljebb látszatra: ragyogóbb, sterilebb, csírátlan. Nézzük meg, a hinduk mennyire aggályosán ügyelnek a tisztaságra, s hogy a testieket nem választják el a lelki, érzelmi dolgoktól. Például a táplálkozásuk is. A „dögevő” nyugatiakéhoz képest tisztább, egészségesebb, erkölcsösebb. Takarékos. Jól belebonyolódunk a témába. Mindegyikünk védi a maga igazát, s ebből ahányan vagyunk, annyiféle.

Az egyik francia fiú viselkedése és hosszú, copfba kötött haja irányítja a beszélgetést a homoszexualitásra. A máskor türelmes és engedékeny vezetőnk most nem enged, köti az ebet a karóhoz, Judittal sikeresen összeszólalkoznak. Megtalálták a feszültséglevezetés módját. Aztán a természetgyógyászat kerül terítékre. Két híve, hitvallója itt ül személyünkben. Számot adunk hitünkről. Jó, jó igazunk van, de más nem kér belőle. Vagyis: nincs igazunk. Nyűjük a témát, egymást.

Egész nap a vonatban. Este újra a lehajtott fekhelyekre dőlünk, magunkra véve vastag pulóvereinket, gyapjúzoknit, törülközőkbe burkolózunk. Viszonylag jól alszunk, a megállókban fól-fólriadva olykor az árusok kántá- lására.

Ettünk, vécére jártunk, beszélgettünk. Tartalmas napunk volt.

329