Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Pomogáts Béla: Irodalmi autonómia és írói szolidaritás

övezetre is, pontosabban, itt is hadállásokat, szövetségeseket és fegyvereket keres. Nagy hiba, hogy az írótársadalom olyan gyanútlanul enged a napi politika, a pártpolitika vonzásának, és az egyetemlegesen megvédendő érdekek rovására oly készségesnek mutatkozik az egymással küzdő politikai erők törekvései iránt.

Másrészt veszélybe került az irodalmi élet belső szolidaritása, mondjuk meg nyíltan, ámbár erről kevesen beszélnek, az írótársadalom megrendült anyagi helyzete következtében is. Az, sajnos, szinte előrelátható volt, hogy - az írói lét gazdasági feltételeinek romlása miatt, és annak következtében, hogy írók nagy csoportjai elemi megélhetési gondokkal küzdenek, más írók pedig tisztes anyagi biztonságban dolgozhatnak - elégedetlenség, elfogultság, gyanakvásjelenik meg az irodalmi életben, következésképp személyes versengés, egymás ellen forduló indulatok bontják meg a korábbi (már akkor is kérdéses és gyenge lábon álló) egyetemleges író szolidaritást.

Mindezt látványosan és brutálisan hozta felszínre a rádió (és a televízió) körül kialakult szerencsétlen helyzet. Ennek a helyzetnek: az elszabadult küzdelmeknek mindenekelőtt politikai töltése van, politikai erők mérkőznek meg egymással, és harcolnak a befolyási övezetekért. Ráadásul a kormányzati hatalom oldaláról indított médiumoífenzíva túlságosan is durva kezekkel és erőszakosan nyúlt bele a két tájékoztatási műhely „finom szerkezetébe”, olyanokat is magára haragítva, akik eredetileg támogattak volna bizonyos megfontolt átalakításokat. A tiltakozás szélesebb hullámokat kavart folt, és az eredendően politikai küzdelembe nem túl szerencsés módon belekeveredett az irodalom.

Szerencsétlen dolog volt az a mohóság és erőszakosság, amellyel a rádió és a televízió jelenlegi vezetése teret kívánt magának szerezni mindazokkal szemben, akiket a politikai ellenzék szövetségeseinek tartott. Nem volt megfontolt az a bojkottfelhívás, amellyel az írók egy része az intézkedésekre válaszolt. Elsősorban nem is azért, amit az írószövetség elnökségének ismeretessé vált és azóta vitatott állásfoglalása ez ügyben kifejtett: tehát a bojkottnak a közönséget sújtó következményei miatt.

Az pedig végképpen szerencsétlen és megfontolatlan dolog volt, ahogy a rádió vezetője néhány kiváló magyar író bejelentett távolmaradásán örvendezett, majd egyik vezető beosztású tisztviselője az írókat sértegetni kezdte. Nem idézem fel a szavait, túlságosan is ismerősek, és nemcsak azért, mert sokat idézték őket, az elmúlt évtizedekből is: minden hajdani nyilatkozatból, állás- foglalásból, amely a magyar irodalom megfegyelmezésére vagy lejáratására törekedett.

Ezeket a sértő szavakat valóban nem lehetett figyelmen kívül hagyni, és ezt azoknak az írótársainknak is megkell érteniök, akik máskülönben szembehelyezkednek a bojkottot hirdetőkkel. Ebben az esetben az írótársadalom közös méltóságáról van szó: a bojkottal lehet egyetérteni és egyet nem érteni (magam ez utóbbit osztom), az azonban mindenképpen megengedhetetlen, hogy egy funkcionárius, jólismert funkcionáriusi gőggel, móresre tanítson magyar írókat, közöttük irodalmunk kiváló egyéniségeit.

Nagy hiba volna, ha ennek a móresre tanító hangnak és gőgnek az (akárha indulatos) elutasítása végképp megosztaná az irodalom táborát, és komoly csapást mérne a különben is gyengélkedő írói szolidaritásra. Lehetnek nézet- eltérések és viták az írók, az írócsoportosulások között, s ezeknek a nézetel320