Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Gábor: Hozsánna a Dávid fiának (próza)
sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik”? Vagy azt, hogy „aki igazságban jár és egyenesen beszél”, az örökké „a magasságban lakozik”? Elmélkedett volna a régi nagy próféták gondolataival, amikor - nagyon is jól érezte -, az események hatására valami azért benne is megrendült. Hogy valahol, a lelke mélyén, azért benne is fészket vetett az elbizonytalankodás. Hivatkozott volna Ethán tanítására, a Zsoltárok könyvére, Ezsaiás jövendöléseire; az ígéretre, hogy „eljő Sionból a Szabadító és elfordítja Jáhóbtól a gonoszságokat”; a hitre, hogy egyszer majd „az Úr erőt ad az ő népének, az Ur megáldja az ő népét békességgel”, amikor, valahol legeslegbelül, ő sem tudott megnyugtató módon választ adni mindama kérdésre, tépelődésre, kétkedésre, ami benne a legutolsó napok folyamán felgyülemlett... Igyhát inkább összeszorította a száját, megfeszítette a vállát, megmerevítette izmait - gerince maga volt a minden rosszra való elkészülés -, s úgy vonult felfelé a két fontoskodó papfiú között, a pikkelyes-páncélos, érc-sisakos királyi testőrök sorfala előtt, ahogy látnok-elődei lépkedtek volt felfelé ezen a Mórija-hegyre vezető úton: ki a felmagasztalásra, ki a megköveztetésre - kinek mi jutott. Hátra tett kézzel, felemelt fejjel, semmibevesző tekintettel ment, mintha nem is magánbeszélgetésre, hanem egyenesen a Templom előtti nagy térre vinnék. A megdicsőülés és megaláztatás útja ebben a városban kísértetiesen egyirány- ban vezetett... Szedekiás azonban mindebből a töprengésből nem vett - mert nem vehetett - észre semmit sem. A fürkészően vesébehatoló tekintet őelőtte is kiváló álarcnak bizonyult...- Igazad volt! - sietett szorongó tartással, arcára mosolyt erőltetve, a terembe lépő kis csoport elé. - Valóban bekövetkezik mindaz, amit hirdettél! A Nílus-mentéről holnap-holnapután megindulnak felénk a fáraó seregei... Nem akarta mutatni, de a maga részéről ő is sokat várt ettől a beszélgetéstől: nagyon sok minden felől szeretett volna megnyugtatást nyerni. Mert bizony Dávid öröksége jobbra, Júda királysága balra, a közeljövőben azért akárhogy is neki kell döntenie egy egész ország sorsa felől. Neki kell vállalnia a felelősséget mindazért, ami itt Gát és Jerikó, Bet-Hárin és Tékoá között, a Sós-tengertől nyugatra az eljövendőkben bekövetkezhetik... S bármennyire is parányi ez a földterület, bármennyire is csekélyek az ő választási lehetőségei, végső soron azért csak egész nép sorsa forgott most kockán. Az ő vállára nehezedett most minden egyszeriben... A trónteremben csend lett. Kegyetlen, gyomorhasogató, idegfaggató csend. Elhalkultak az elvonuló fegyveresek léptei, a palotaudvar mindenhova felszűrődő moraja; el a szolgálatos írnokok sietős papiruszcsörgetése, a kiküldött tisztségviselők értetlenkedő suttogása, a becsukódó ajtók nyikorgásai - egyedül csak a kövek dermesztő hunyorgása, a cédrusok feszes vigyázzban állása, a kerubok cinkos falba simulása maradt. Egyedül csak az ezüsttálak fásult áhítozása villogtatta meg úgy-ahogy a levegőt... Hogy aztán annál nagyobb meglepetést okozzon a nagy sokára elhangzó válasz:- Mit futkosol olyan nagyon változtatván az utad? - szólalt meg, hosszas hallgatás után, rekedt hangon Jeremiás. - Mikor ajánlottam én azt neked, bár egy szóval is, hogy köpönyegforgatók legyünk?...- Dehát Egyiptom... 278
