Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Gábor: Hozsánna a Dávid fiának (próza)
VARGA GÁBOR Hozsánna a Dávid fiának Jeruzsálem fölött már régen beesteledett, amikor a sötétből halkan, szinte alig hallhatóan elhangzott az üzenet:- A nagy pillanat közeleg! Készüljetek!... Rövid híradás volt, alig néhány szó csupán, ez is szinte elveszett a késő délutáni robotzsivajban, mégis hallatára megremegtek a közelben levők. Igaz, csak egy villanásnyira: amíg döntöttek magukban az üzenet képtelensége felől. Ép ésszel legalábbis földi halandó ezt nem hihette el. Végtére is nem válhatott valóra ilyen könnyen egy reménytelen álom, egy elképzelhetetlen vágyakozás, hogy most szürke hétköznapjaik nyugalmát felrúgva egyszeriben az életükbe töijön, vagyonukat, létüket veszélyeztesse... De ezúttal az ijedtségszülte hallgatás dermedtsége nem tartott soká. Néhány gondolatvillanás, néhány egymáson felejtett tekintet, s a némaság rácsa következetesen ismét széttörettetett:- Készüljetek! Készítsétek magatokat az 0 érkezésére!... Ugyanaz a hang volt. Magabiztos, nyugodt, szinte kísértetiesen higgadt, szenvtelen hang. Egy ismeretlen jövevény hangja... A jelenlévők testét egyszeriben hideg borzongás járta át. Az ösztönösen felvillanó tekintet már-már egyik-másik árulója lett. De aztán csak megmaradt továbbra is a csend. Végtére mégiscsak a süketnéma-lét a legbiztonságosabb most a Nagy-Templom lábai körül. így legalább nem kockáztat az ember semmit sem!... A maszkok továbbra is mozdulatlanok maradtak, a mozdulatok kiszámítottak, a tekintetek pedig közönbösek. A jelenlevők egész egyszerűen féltek. Féltették az életüket.- Miért kételkedtek? Ne kételkedjetek! Az ő országát kishitűek nem építhetik fel!... Készüljetek! Gyűljetek egybe és jöjjetek elő, közeledjetek mind, kik a nyomorban ragadtatok és a jövőben reménykedtek! Erősítsétek a lankadt kezeket és szilárdítsátok a tántorgó térdeket! Egy új ház fundamentumát kell megépítenetek!...Készülj etek!... A sötétség lassan, fokozatosan izzani kezdett. A némaság egyre feszültebb lett, a várakozó önfegyelmezés terhe pedig mind nehezebb és nehezebb...- És mondd, eljön? Bizonyosan eljön? Hátha... - szólalt meg végül is az egyik sarokban egy tétovázó hang. A remegő izgatottság miatt nem is lehetett hamarjában felismerni, hogy a kié.- Hiszed-e az Ő igazságát? - hangzott a higgadt, nyugodt, csendes szavú válasz.- Hiszem.- Akkor nincs hátha... 268
