Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Határ Győző: Életút 2.

végzett egymással. Nem hagyták meg neki azt a parányi zugot, a vasesztergályosnak, ahol Annuskájára dolgozhasson. 1951-ben (míg én börtönben voltam), elhurcolták, belekalapálták a szlovákiai Slansky-per egy ráosztott szerepébe és felakasztották. Utána „hoppát” mondtak: katonadolog. Rehabilitálták; Annuska fájdalompénz fejében nagyobb pénzösszeget és kiemelt nyugdíjat kapott.

KL ha jól sejtem, azt akarod mondani, hogy ez is annak a te gonoszjó teodíceádnak tudható be, a rád osztott szerep, amelyből, mint a bőrödből sem, te ugyan ki nem ugorhatsz, meg az, hogy élet-nyomvonalatok véletlenszerűen keresztezte egymást a fegyház falai közt s te annak ittad a levét, hogy egy zárkába kerültél Gájer Imrével.

Jól mondod, Lorcsikám. Attól a szent perctől fogva, hogy azon a „szabad pártnapon” leinternált barátom sorsa iránt érdeklődtem és „Don Pedro” (alias Gerő Ernő) felvette személyi adataimat, a puszta tény, hogy együtt ültem Gájer Imrével, életemre hosszú, sötét árnyékot vetett. Ebben a kommunista pártnak és a spanyol katolikus inkvizíciónak azonos volt az elve, azonosak az eljárásai (ami nem csoda, hiszen a kommunizmus a kereszténység világi eretneksége, keletkezéstörténete a millenarianizmus különféle szektáin, a „testvérkéken”, a „szentlélek-gyermekein”, a „tisztákon” át világosan lenyomozható; csak épp e csenevész világi származék, az ideológia életideje 200 - a világvallás életideje 2000 esztendő). „Inkább vesszen el száz ártatlan, mint hogy egyetlen bűnös is megmeneküljön” - így az inkvizíció; s ez volt a sztálini „bűnüldözés” gyakorlata is. Lehettem én hetvenhétszer ártatlan/ár- talmatlan s a politikában senki-semmi kis muslica - ha egyszer hozzáértem a Bélyeges Emberhez, magam is Megjegyzett Ember lettem. Vélelmezhető a bűnösségem s jobb, ha a többi, gyanúba vett muslicával odapusztulok.

KL „Megjegyzett Ember”? Es miben nyilvánult ez?

Jaj, Lorcsikám! Csak tetteted vagy igazán ilyen naiv vagy?! Eleinte majdnem semmiben, aztán majdnem mindenben. Jött idő, amikor a „letiltás” ellenére célirányosnak látták, hogy igénybe vegyék nyelvkészségemet s így, a víz alá nyomva ugyan, de leengedtek és a szájamba nyomtak egy szalmaszálat: lélegezz. De volt úgy, hogy elvették a megélhetésemet és kis híja hogy öngyilkosságba nem kergettek. A szaladó nyúltól kérdenéd, hogy amikor lőtték, visszament-e és egyenként számot tudna-e adni minden sörétről?! Majd sor- ra-rendre rátérek, hol-s-mikor kaptam ülepembe a sörétet, de itt csak azt az elsőt említem, ahogy elkezdődött.

Édesapám állapota javult: összeaszottan s görnyeteg-kicsinyre fogyva, már ott botozgatott a tetőteraszon. Asszonyát várta naphosszat s ha Édesanyám, élelemmel-ajándékokkal felpakolva jött, még mosolygott is. Zsuzsát nagyon szerette. Mindenki szerette Zsuzsát, én is. Vidámak voltunk. Újra írtam, festettem, lázasan dolgoztam. Már újságunk is volt, a pártok népfrontos egyetlenkéje, a SZABADSÁG. Annak az első oldalán olvashattuk a nagy Nyugat-nemzedék még-élő nagyjai közül a hosszú emigrációból hazatérő „Öreg” Ignotus szózatát a nemzethez; azzal a tisztelettel silabizáltuk, ami a híresneves korifeusnak kijár, de egy kukkot sem értettünk belőle, mert század eleji nyelven íródott s úgy már senki nem beszélt. Ilyentájt, 1945 közepén történhetett, a mogorva entrevue után Gerő Ernővel - valaki figyelmeztetett, benne vagyok a SZABADSÁG-ban. Háromszor is átlapoztam, amíg rátalál20