Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 2.
KL Titokzatos vagy Nem én; csak tartom magam a stílusromantika szabályaihoz. Tudnod kell ui., hogy a szalonban mindig volt öt-hat bábu, kecses-begyes bábuk, éspedig s a Genius Loci már olyan, hogy a Hely Szelleme igazodik a Hely ízléséhez, a kecses-begyes bábuknak hát-alfelén dundi popó is tündökölt s e próbabábuknak az „Ilonka Szabószalonban” megvolt az a szerfölött meghökkentő sajátságuk, hogy nem mind volt élettelen-s-esztergált egy-lábon álldigáló, volt közöttük élő is s ezek egyike volt Erzsikénk, Mindnyájunk Erzsikéje, aki úgy volt „géppuskakezű lány”, ahogy akkoriban „géppuskalábú lánynak” tisztelték a filmvászon tánckirálynőjét, Eleanor Powell-t. Erzsiké úgy gépelt, hogy az Országos Gépíróverseny ijedtében szétszalad, ha ott megjelenik, olyan hors concours verte. KL Kezdeni sejteni az összefüggést... No ládd! Erzsiké mindenben fiatalon megkettőzte nagynénjét, Ilonka néni dupluma volt, ha nem volt gépelnivalója, a szabószalonban próbált-varrt-sza- bott, ha nem volt szabnivalója, körülkínálta a kávét és megállapodott Kodo- lányival, hogy mi lesz a baráti taksája a vaskos regénykézirat legépelésének. Az üzleti levelezést utálta, a vele alkalmatlankodókat Erzsiké úgy kirúgta, hogy a lábuk se érte a földet s a lépcsőházban csiga alakban karikáztak le a taknyukon. S ha kellett, felpróbálta, amit épp szabott. Erzsiké, a virgonc elevenségen kívül csak annyiban különbözött a krétai tanagra-szobroktól (amelyekhez különben hasonlított), hogy mindig szerelmes volt. S hogy kibe? S szirupos-szentimentális lelkének ki-s-mi volt az üdvössége? Ha én azt tudnám! Az irodalom; az irodalmárok; a vágyolgás; a „Nagy 0” várása; szerelmes volt a szerelembe: az epekedésbe, az utána-való bánkódásba... Le sem tagadhatta (mert váltig azt próbálta), hogy vad erotika ágaskodik benne s ezt oly ügyetlen-átlátszóan fojtotta el, hogy csak a vak nem sejtette sárlását, mert úgy szemérmeit, mint a kancacsikó. Csodálatos lehetett az ágyban — ennek tudója nem vagyok, s inkább arra gyanakszom, éjszakánként nagyokat sírt magányosan s úgy szenvedett, mint a jószág. Fáradt mosollyal, sovány vigaszként fogadta, hogy hány írófeleséget sikerült féltékennyé tennie, hol a róla elmondottak, hol a dzsungeltávírón továbbított pletykák alapján és ebbeli jó hírét, strucc-avagy-kócsagtollként rátartian tűzte - istenem, hová is: a kalapja mellé vagy a fenekére, mint a revűben a lányok, a Folies Bergéres színpadán... KL Én meg azt hittem, annyi volt a facér gépírónő, hogy csak füttyenteni kellett. Hát nem volt riválisa? Erzsikének, riválisa? Hova gondolsz. A kínálat az államosítások után megélénkült; de akkor se „Rittyentettél”, hanem elmentél a munkaközvetítő állami irodájába a Párizsi Bazár fél-és-első emeletén (ha jól emlékszem) - ahol tolongtak a hirtelen munkanélkülivé vált, szerencsétlen úriasszonyok. Mind akkor kezdte a gépelést tanulni gyorstalpaló tanfolyamon és idegbajt kaptál, ha leültél próbát diktálni neki; olyik elesett állástalan azt se bánta már, ha arra a ,jó kiállására” - a bájaira buknak és nem a pötyögtetésére. Erzsiké pótolhatatlan volt s a szalon íróklientélája tudta, miért ragaszkodik hozzá. Mert hogy művelt, olvasott ifjú hölgy volt, aki ismerte írásaikat, rámutatott a kéziratban a kapkodásra, a magyartalanságra (ami magyar írónál mindig akad), az alanyzavarra s mondhatni felért a kontrollszerkesztővel. Rászorul 246
