Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Határ Győző: Életút 2.
kerüljön és nem Rákosi Mátyás; mert annak ugyan egy Gájer Imre-szabású magyar Danton igencsak a töke alá nyúlt volna - de légüres térben beszélünk, ha leszámítjuk a moszkvai maffia nagy aduját, a Vörös Hadsereg országos jelenlétét. KL El is tudom képzelni, hogy egy ilyen potenciális néptribunt a moszkoviták minden eszközzel megpróbálnak elgáncsolni, még minekelőtte fejükre nő Tévedsz, Lorcsikám: nem a moszkoviták gáncsolták el. Előrebocsátom, sötétben tapogatózom, a keveset, amit hallomásból tudok, sokszor megpróbáltam összefércelni/megfoltozni, de mindig lyukas rongy maradt. Hogy moszkvai viselt dolgai, KGB-kapcsolatai mennyire fogják elhalványítani Nagy Imre glóriáját — nem tudom. De hogy a maga-ásta-verembe beleeső kommunista rendőrminisztert — Rajk Lászlót nem sokáig fogják „mártírként” tisztelni, arra mérget veszek. Mindezt nem kell Prokopioszunkra bízni, nyugodtan beszélhetünk róla sub specie aeternitatis, hiszen „ők nyugosznak örökös hazában”. Gájer Imre is, Rajk László is „spanyolos” volt, vagyis végigharcolta a spanyol polgárháborút (1936-39), igaz, a mendemonda szerint Gájer végig a tüzvonalban volt, Rajk László pedig géhás és ott ült a raktárirodán. Indiában nagy gödröt ásnak, belökik az elfogott tigrist meg az elfogott vadkant, aztán körülülik a gödörhányást és úgy figyelik a két ősellenség halálos küzdelmét. A vaddisznó és a tigris — ősellenségek. Ilyen volt Gájer és Rajk, ez a kettő nem szenvedhette egymást. 1939-ben Franco az Afrikai Hadtest élén bevonult Madridba, eldőlt a csata. Köstler megúszta, négy hónapot töltött Franco börtöneiben, amikor egy rajongója az angol külügyminisztérium fellármázásával keresztülvitte elengedését; hálából rajongóját, az ifjú angol hölgyet a sziget- országban feleségül vette és 39-ben már páholyból nézte a véres cirkuszt; a vereséget szenvedett köztársaságiak jó része átmenekült francia területre és a franciák anarchistákat/kommunistákat/nemzetközi brigádot - mindenkit válogatás nélkül internáltak. A vernet-i internálótáborban történhetett, 1939 őszén. Valami (koholt-„koholt”?) vádat emelhettek a táborban, Rajk László ellen (mármint az örök maffia, a titkos sztálinista „kollektíva”): tán hogy trockijista volt, vagy hogy hiányokra bukkantak a raktárkimutatásokban? Nem tudom. Heves szóharcok után a hangulat ellene fordulhatott, amiben nem kis része volt Gájer Imre fllippikáinak; végül a kollektíva a néptribun köré tömörült, tisztségétől megfosztották, párttagságát felfüggesztették és Rajktól, mint a kiközösítettől a középkorban, megtagadtak „tüzet-vizet”. Informátoraim szerint Rajk, a Kiközösített ekkor megfogadta, hogy „ha valaha még egyszer ebben a büdös életben mód adódik rá és megteheti, ezt a Gá- jer-zsiványt kicsinálja”. KL És mód adódott rá. És megtette. Várj, lassan a testtel: ne lődd le előlem a madarat. Mert hátha nem így volt? Hátha ez a változat is, mint a többi, utólagos túlkombinálása az eseményeknek? Hány változat van? Hátha Gájer Imre nagyszájú, forrófejű szélkakas volt, afféle hisztérikus Herkules? Hátha Gerő Ernő eszköze volt csupán, „Don Pedro” kesztyűbábuja s noha „test szerint” Gerő nem volt jelen (húzta a csíkot, mint NKVD-őrnagy, vissza a Szovjetunióba), mégis, onnan is, a vernet-i internálótáborban ő mozgatta a kollektíva szálait...?! Olyan lehetetlen gondolat, feltételezni arról a Gerő Ernőről, aki a neki (a „vonalnak”) nem tetsző 18
