Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 2.

egysége sötétlett vaskonzolain a magasban, míg az ügyes indiai-vörös álmeny- nyezet a fenyegető látványt el nem tüntette). Leültem az írógép elé - senki sem hallhatta-s nem is zavarhatta a kopogás, aminthogy engem sem zavarhatott a kora reggel lassan megébredő város, mert villamosok, szemetesek zaját lefogta és távol tartotta a rátenyerelő, roppant tetőterasz.

Reggel nyolcig írtam. Lefürödtem, tollászkodtam. Kilencre már a Ferenciek terén voltam törzshelyünkön, az eszpresszóban s mi együtt reggeliztünk, míg futotta a szabadság-bearanyozta, didergő demokráciából: Kampis Antal (a Genthon/„Zsanton”-féle múzeumőrkompániából, nagyköveti minőségben), faszobrász-műtörténész; Lehotay Árpád, a Nemzeti Színház oszlopos tagja (jól megzengette verseimet, kivált a neki ajánlottakat), Mátray László filozófus (mielőtt belehősült a pártba), az Egyetemi Könyvtár igazgatója, és Szentjóby Miklós, muzikológus-és-gordonkaművész (a budapesti szesztestvérek és a szeszes világtestvériség örökös elnöke - vidám röhécseléséről híres). A reggeli alatt tárgyalt témák rendesen fölébe emelkedtek az aktualitásoknak, és messze túlszárnyalták humorban, erudícióban, dallamgazdagságban. Utána a kompánia felkerekedett és lement a „tengerpartra” (a Duna-partra), mielőtt ki-ki szétoszolt munkahelyére avagy lebzselő-posztjára, hol is semmittevő ügyeletet tartott. A kurta séta célja: a szebbnél szebb nők szemügy- revételezése, a felhajtás felmérése részint szépészeti, részint kupec-szempon- tok alapján, a kecs, a báj, a himbamozgás, a belevalóság, kiállás-és-kívána- tosság alapján a titkos díjak kiosztása, valamint ismerősök, bennfentes közvetítők emlegetése, akiknek ismeretségi láncán az út egyengethető, és jó esetben a Híres Szépség (Laisz, Thaisz vagy épp Diotima) megismeréséig elvezet; a mindenkori taksa és az esetleges kár felbecslése. E vágyolgástani félórácska után, leszakadozva - addig oszladoztunk, amíg egyszer csak egyedül találtam magam. A napsütötte világ nekem fütyült, a témák, mint a kolibrimadarak, ott cikáztak-lebegtek a levegőben, csak a kézmozdulathoz kellett érteni, amivel lekapja az ember. Mire hazaértem, alig vártam, hogy felüssem jegyzeteimet. Boldog voltam, boldog izmaimban és boldog-ruganyos, mint az atlantida, akinek épp hátára görgetik és pehelykönnyűnek találja a Földet.

236