Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Határ Győző: Életút 2.
műtermecske volt s alkalmas arra, hogy kipróbáljam benne a festőtudományomat KL Mintha ezt a „toronylakást” írnád meg, ironikus hangvétellel, a PEPITO ÉS PEPITÁ-ban Ott átalakult „templomtoronnyá”, amely mellett a templomhajó lebombázottromos; mindez már költő addendum. Ezt hallgasd meg! Az idegen bútort félreraktam, úgyahogy bebútoroztam, megszálltuk, hogy megszállva tartsuk; de hogy lakható is legyen, be kellett üvegezni. Huszárvágás volt, pénzbe, ajnározásba-veszekedésbe került, az elöljáróságtól kicsikartam a (ki tudja? tán félig hamis) lefoglalási írást, elmentem vele a kiszemelt üvegraktárba és üvegrakaszait kellő mennyiségben elszállítottam. A nyolc műteremablakra, a teraszajtókra, a szobákra körös-körül rengeteg üveg kellett; nekiálltam a mesterrel s amikor ketten három nap alatt elkészültünk vele, elégedetten nézhettünk körül. Aranyat érő ennyi tömérdek igazi ablaküveg - nem olajpapír! -, ennyi kettős üvegezésű ablaksor Budapesten akkor nem sok helyen volt. Nem telt bele egy hét és mi történt? Az orosz aknátlanítók a szemközti Márkus Emília park saroktelkén halomba rakták a környéken összegyűjtött aknáikat-gránátjaikat és a környező házak előzetes riasztása/figyelmeztetése nélkül mirnix-dirnix - felrobbantották. Nagyot szólt. Sírni tudtam volna. Az én vagyont érő duplaüvegezésű ablakaim! Oda, oda. Mind. Cserepeiben a padlón hevert; a szétporló üvegcsillám belepte a bútorokat, a takarókat. Kezdhettem elölről. De ehhez már nem kellett se üvegvágó, se szakértelem, csak kézügyesség: Zsuzsa is segített. Végiglétráztuk az ablakóriásokat. Benedvesített barna csomagolópapírral beragasztottuk s amikor dobszerűen felfeszült, bekentük olajjal — hogy áttetsző legyen. Kilátni többé nem lehetett s parádés műteremlakásom belesüllyedt a barna csomagolópapírral „üvegezett” lakások proletártömegébe; de - kívülre rekesztette a szelet, a hideget. KL És Gájer Imre? Járt ebben a lakásban? Nem mondta, hogy burzsuj vagy? Járt bizony; ő kétszer, a felesége háromszor. KL A felesége...?! Először ketten jöttek, Imre elhozta bemutatni a párját. Szlovák származású asszonyka volt, soványka parányiság; élénk tekintetű, figyelmező, szófukar. A párválasztás parasztszabálya értelmében természetesnek vettem, hogy a hatalmas fizikumú férfi a komplementer típust választja. De Imrét már akkor is, előszörre, lehangoltnak, kedveszegettnek találtam; nem mondanám, hogy „alig ismertem rá” mert ráismertem, de nem ilyen óvatos, a napot-is-nyug- tával-dicsérő, majdhogynem „megszeppent” embernek ismertem a börtönben; még amiért annyira kedveltem: higgadt, egyenletes kedélye is magára erőltetett volt. KL Vagy tán feszengett a burzsoá környezetben? „Burzsoá környezet?!” A kecskelábú asztal s körülötte a négy „mentett” to- netszék? A festőállvány? Vagy az ömlesztett áru formán rakásrahányt könyvek? Lorcsikám! Előbb festeni kellett, aztán keretezni, aztán eladni - és csak akkor jöhettek a fészek csinosítása. Nem feszengett volna ő Versailles tükörtermében sem. Másodszor, 1946 elején már csak Annuskája jött. Ha lehet, még parányibb madárka volt, amilyen összetörtén érkezett. Csak annyit mondott, Imrét internálták. Utána sírógörcsöt kapott, és amikor hosszas csilla16
