Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Erdődy Edit: Ottlik Géza: Buda

A Buda, vélhetően, egy egész élet foglalata óhajt lenni: olyan számvetés, leltár, mely hiánytalanul elősorol, sőt, nem pusztán elősorol, hanem mérlegre is tesz minden fontos, vagy annak vélt eseményt és dolgot, érzést és tárgyat, a naplementétől a tojás- rántottáig. Ez a teleologikus szándék a regényben szimbolikus, illetve allegorikus formában tematizálódik, a főhős, Both Benedek készülő festménye formájában. Az író ebbe a képbe, s a kép születésének történetébe sűríti bele a folytonosan készülő, de az állandó befejezetlenség állapotában megrekedő művel kapcsolatos szenvedéseit, kínjait és alkotói skrupulusait, a valóság művé absztrahálásának, az érzéki dolgok adta élmény képpé való transzponálásának műhelygondjait. A főhős-elbeszélő ebbe a képbe akar mindent, de mindent belekomponálni - ez a feladat, önmagára kiszabott életterv válik számára egyre terhesebbé és lehetetlenebbé, pontosan tükrözve az író és regénye közti viszonyt is. A feladat terhes és lehetetlen, de az is világossá válik Both Benedek gyötrődéseiről olvasva, hogy egy idő után már az életben maradásnak, a betegségen és öregségen való felülemelkedésnek is zálogává, eszközévé lesz: „És egyáltalán, elég, abbahagyom. Unalmas lett. Elálmosodtam. Ennyit tudok pingálni, mázolni, kész” - morfondírozik a főhős. S a jó barát: „Ne add fel, Bébé” - azt mondja.

Az író, akárcsak a festő, az abszolútumot, a kifejezés pontosságának maximumát hajszolja, egyre reménytelenebbül. A tiszta vonalak „színes gubanc”-cá gyúródnék: ,Á színek összegabalyodnak, s a tarka gubanc megy el, olyan kézzelfoghatóan, hogy forgatom a fejem utána.” - S itt van a legnagyobb különbség az Iskola és a Buda elbeszélőtechnikája között. Az Iskola pontosan rögzítette a nyelvi kifejezés lehetőségeinek határait - jelezve azt is, ami e határon túl van - s maximálisan kihasználva, biztos kézzel és alkotói fölénnyel uralva azt, ami innen. Az innen és túl e finom egyensúlya a Budában menthetetlenül felborul - az epikus anyag valóban színes gubancként szökik ki az író kezéből. A mű és az alkotás tematizálása, a festői-impresszionista megjelenítés példává emelése in statu nascendi rögzíti ezt az elbizonytalanodást, a megismerés és a nyelvi kifejezés biztonságának elvesztésének folyamatát — ez a folyamatleírás azonban megmarad a tematikus, tárgyi szinten, s nem válik formateremtő tényezővé. Azaz, az elbeszélő nem vonja le a nyelvbe vetett hit elvesztésének konzekvenciáit, sőt éppenséggel a könyv mint e korlátozottság elleni küzdelem története is olvasható. Azaz megkísérli felépíteni, az elégtelennek vélt eszközökkel, a múlt teljességét, az epikus világegészt, miközben folyamatosan e törekvés hiábavalóságáról beszél. Olykor mintha a korábbi, regényelméleti tanulmányok kísértenének - az író képletekbe, matematikai jelekbe sűríti nyelvfilozófiai gondolatait. A műnek ez a belső, feloldhatatlan feszültsége, az elbeszélőnek az anyagához való rögzítetlen, ellentmondásos viszonya az egyik oka annak, hogy a Budát nagyszabású kudarcnak érezzük - megrendítő, de csupán emberi dokumentum mivoltában megrendítő volta ellenére.

Az elbeszélőszerkezet egységét az is megbontja, hogy a regény előrehaladtával mintha változna, pontosabban: szűkülne az epikus távlat - s ez nem utolsósorban a mű keletkezési körülményeivel magyarázható. Harminc évig íródott a mű - s a kezdetben megadott távlat, a visszatekintö-megelevenítő technika (mely az Iskolában oly kitűnően működött) — a regénybeni idő múlásával mintha felmorzsolódna, elenyészne - a regényidö egyre inkább a megírás idejével kerül szinkronba, a katonaiskolai évek és a férfikor regénye - az alkotási folyamat időbeni elhúzódásával - átcsúszik az időskori események inkább naplószerű rögzítésébe, a fikcionalitás az alig leplezett önéletrajzi ságba.

A Buda anyagából pedig nem egy, hanem több, de legalább két regény is kitelt volna, ám így, együvé kényszerülve, egyik sem működik igazán. Mégis: a Buda elsősorban a nők, vagy az érzelmek könyve. Szép asszonyalakjai - anyák, nagyanyák, szeretők, szerelmek, feleségek - az érzelmeket, a szeretetet és az otthont, a családi fészekmeleget jelentik a férfiszereplőknek. Az Iskola zord, rideg férfi-világa helyett csupa asszonyi, kényeztető puhaság a regény világa. Maga a katonaiskola, a budai föreál sem a világ végén, a határszélen van, távol az otthontól. A család szinte kar182