Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Határ Győző: Életút 2.
késő és itt vannak Pest határában; kockázatos volt, de a vesztegetés olykor segített; hol meg engem kapdováltak el, s hasztalan „potyeszoltam”, szabadkoztam-istenkedtem oroszul - bevágtak a sorba s menni kellett. Vagy megléptem, vagy „orvosnak” adtam ki magam - „vracs! vracs!” — lelkendezett a mongolka, s már hozta is elő betegeit. Kötözés, gyógyszerosztás, kedélyeskedés. A vizit végén elvegyültem a „betegeimmel” és egy óvatlan pillanatban kisodródtam-lemorzsolódtam. Volt úgy, hogy a Népszínház utcában, a menetben kiszemeltem az én magyaromat, s mihelyt a mongolka elhaladt, odaintettem a járdaszélre, cigarettát-tüzet adtam s belekarolva oldalt húztam, hogy belemosódjunk a járás-kelésbe. Soha nem felejtem el azt a három napot, amit a déli vasúti híd Dunába robbantott roncsainál töltöttem. Elkapdová- lásomnál - a Ferenc körúton - pajzsul tartottam magam elé, hogy mérnök is vagyok, oroszul is tudok: vesztemre. Éppen én kellettem nekik: a hídroncs hátára, rönkökből, fagerendákból szükséghidat kellett telepíteni s arra vágánypárt, hogy minél előbb átpöfóghessenek szerelvényeikkel a budai oldalra. Jégzajlás volt a Dunán, a durván eszkábált gerendahíd tetejéről beleszédült az ember, ha a jégtorlást és a táblákat odébbpiszkáló utászkatonákat figyelte, beszorult vasladikjaikon. Egyszer csak kiáltozásra leszek figyelmes: a magasban harsogó nevetés, bátorító kurjongatás, a mélyben segélykiáltások, jajveszékelés. Odarohanok s látom, hogy beleesett egy orosz közlegény, ott kalimpál a vízben és kapkodja a fejét, hogy a torló jégtáblák el ne nyírják. Vagy lefejezik - vagy vízbe fúl. Sietős-vigyázva s végig a frissen fektetett talpszelemenen, odavágódom a praporscsik elé:- Kajátson le az utászoknak! Oda a ladikkal! Dobjon kötelet! Valamit!... A praporscsik, aki a hídon az atyaúristen, rám se hederít; lábujjhegyéncsizmasarkán billegve, hogy kis híja maga is belefordul, torkaszakadtából röhécsel és lekurjongat a mélységbe:- Oszt üzensz-e valamit a mátkádnak? Mi? He? Hahaha!- Emberéletről van szó, - ragadom meg a karját - tegyen valamit! Megnyugtatásomra vállon vereget és úgy harsogja tört magyarsággal, mert már tudogál valamicskét, meg-megkacagva az alámerülő katonácska búcsú-segélykiáltásait:- Hahaha! Nyicsevo! RUSSZKÍJ VAN SOK! VAN SOK! Nyicsevo! Aznap, a gerendák kirakodásánál összetévesztettem magam a rakodókkal és kereket oldottam; társaim három-négy év múlva tértek haza A NAGY HAZÁBÓL (szavajárásuk volt, bár a szó árnyalását a holt betű nem adja vissza). KL Tegnap este a vacsoránál megkértél - emlékeztesselek Gájer Imrére; hogy az ő története ki ne maradjon. S hogy is maradhatna ki! De ez kicsivel még odébb van: hadd regéljek elsőbbet a pártról (mai szóval: az egypárt-pártról) - hogy lásd, kivel kellett Imrének szembenéznie. Tudod, Evelyn Waugh mondja valahol, Politicians are not people who seek power in order to implement policies they think necessary. They are people who seek policies in order to attain power. Boldog Waugh, aki ezt a keserű tanulságot vonta le a demokráciák politikusainak habitusából - miszerint a politikus nem azért akar hatalomra jutni, hogy a gyakorlatba átültesse azt a programot, amelyet szükségesnek tart: a politikus azért próbálkozik ilyen-olyan programokkal, hogy azokkal nyeregbe lendülve hata10
