Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Csicskó Mária: A hiányzó parasztpolitikus B. Szabó István

a dolgok menetét.” Végül Tildy belátta az ellenállás ésszerűtlenségét, s ekkor születik meg a döntés, hogy két tiszt parlamenterként kimegy az oroszokhoz és megpróbál valamiféle megállapodást kötni. Ami ezután történt, az köztudott. A Magyar Népköztársaság kormányának tagjai, csakúgy mint a parlamentben tartózkodó más személyek, egy órát kaptak az elvonulásra. „Én Bi- bóval együtt mentem, a főlépcső lejáratánál vált el tőlem azzal, hogy neki még az elnöki szobában van valamilyen elintéznivalója.64 Minden baj és ellenállás nélkül ki is jutottam az épületből.” Noha B. Szabó István a Parlament elhagyásának leírását azzal zárta, hogy „ekkor már kezdett világosodni”, ő maga sötét kilátásoknak nézett elébe.

Házukba érve szomszédja közli vele, a Szabad Európa Rádió éppen most mondta be, hogy Nagy Imrééket elfogták. A hír hallatán, arra gondolva, hogy akkor a kormány tagjai sem maradhatnak sokáig szabadlábon, ismerőseinél keres búvóhelyet, majd 5-én reggel a Brit Nagykövetségen kér menedéket. Ám sem az angolok, sem pedig másnap az Egyesült Államok diplomatái nem fogadják be politikai menekültként arra hivatkozva, hogy azt a nemzetközi jog nem teszi lehetővé. Keserű csalódással a szívében távozik a nyugati demokráciák képviseleteiről. Perében majd „természetesen” felróják neki e menedékkéréseket is, megtetézve a vádat azzal a feltételezéssel, hogy így kívánt nyugatra jutni, ahol ellenkormány felállításában szándékozott részt venni.

Az 1956-os év hátralévő hetei a legteljesebb bizonytalanságban múltak el. Egyfelől az ország működésétől a hatalom kérdésén át a polgárok szabadságának korlátozásáig, lényegében minden téren a nyers erőszak diktált. Másfelől annyira cseppfolyósak voltak még a politikai viszonyok, nem utolsósorban a társadalom többségének a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal” (FMPK) szemben tanúsított elutasító magatartása miatt, hogy az MSZMP Központi Bizottságának 1956. december 2-án kezdődött üléséig maga Kádár János sem zárta ki a koalíciós kormányzás lehetőségét. A nevezetes november 14-i rádiónyilatkozatából kiindulva65 és mert Dobi közvetítésével november 10-e után már létrejött egy találkozó Kádár és Kovács Béla között, az Intéző Bizottság tagjai, köztük B. Szabó István, úgy gondolták, fel kell készülniük a kormányfővel folytatandó tárgyalásra. Ahhoz, hogy a Kisgazdapárt komoly tényezőként léphessen fel e megbeszéléseken, szükségesnek látták írásban rögzíteni a pártnak a kibontakozásról vallott nézeteit és a mindenfajta együttműködés alapjául szolgáló politikai feltételeit.66 A tanácskozás reményében döntöttek egy, az IB mellett működő szűkebb elnökség létrehozásáról. Bár november második felében sor kerül Kovács Béla és Kádár János újabb találkozójára, abból, hogy a szovjetek támogatta politikai vezetés sem e novemberi memorandumra, sem pedig a Bibó István nevével fémjelzett, ám kisgazdapárti szakértők bevonásával készített kibontakozási javaslatra sem reagált,67 csak arra lehetett következtetni, hogy Kádárék taktikát változtattak, és már nem kiegyezni akartak a társadalommal, hanem letartóztatásokkal és a statárium bevezetésével annak megtörésére vettek irányt. A többpárti választások ígéretétől a proletárdiktatúra és a szabadság eszméjének összeegyeztetésével próbálkozó fából vaskarika megoldáson át így jut el a FMPK 1957. január 5-i nyilatkozatában az egypártrendszerű politikai berendezkedés minden illúziót eloszlató deklarációjáig.68

134