Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Valuch Tibor: A szakszerűség vonzásában - Hajnal István: Technika, művelődés
tudományos élet perifériájára került. A marginális helyzettel járó hátrányok 1952 nyarától lassan oldódtak. 1955-ben még megjelent a középkori írástörténelemmel foglalkozó munkájának francia nyelvű kiadása, de a tudományos életbe már nem tudott visszatérni, mert 1956 júniusában agyvérzés következtében elhunyt. * Önkéntelenül adódik a kérdés: miben állt az általa képviselt történetfelfogás eredetisége? Elsősorban abban, hogy elvetette az ún. egytényezős történelemértelmezéseket. Nem hitt abban, hogy a történelmi fejlődés visszavezethető a szellem vagy a gazdaság meghatározó szerepére. Ezzel szemben egy olyan komplex, az organikus fejlődés elvére nagy hangsúlyt fektető látásmódot képviselt, aminek középpontjában az ember, az emberi kapcsolatok és az emberi alkotás folyamata állt, ami nem választható el sem a szellemi fejlődéstől, sem az „emberi tényezőtől”, sem pedig a gazdasági hatásoktól. Ügy vélte, hogy a társadalom fejlődését hosszú távon nem a politika, hanem a tömegélet, a „társadalom napi aprómunkája befolyásolja”. S ebben döntő szerephez jut az „ember-ember közötti viszonyok szokásszerűsége”. Ennek megértése érdekében behatóan elemezte az írás és az írásbeliség szerepét a társadalomban, megállapítva, hogy ez a gondolkozási és a társadalmi érintkezési technikák egyik legfontosabb formája. Természetesen tisztában volt azzal is, hogy „Az írás nem oka a fejlődésnek, nem hatóerő, önmagában nem idéz elő fejlődést. De nélküle lehetetlen az”. Az írás, valamint az intelligencia története és a társadalomfejlődést befolyásoló szerepe mellett a technika története volt az a másik fontos témakör, ami önmagában és ebben az összefüggésben is erősen foglalkoztatta. Úgy vélte ugyanis, hogy „A technika és az írás: kézzelfogható anyagias kultúrformák a társadaloméletből kiválasztódva és abba beleszövődve. (...) Konkrét formák, alkalmasak arra, hogy kiindulásul szolgáljanak a kultúrfejlődés vizsgálata számára”. A történeti kutatásnak pedig a társadalomban ható erőket éppen úgy vizsgálnia kell, mint a kultúrszerkezet formáit. Ezeken a stádiumokon keresztül vált számára a történettudomány a társadalomfejlődés tudományává. Az európai és a magyar társadalomfejlődés vizsgálatához és megértéséhez is újszerű módon közelített, aminek alapja az volt, hogy a szociológiából átvett módszereket kiegészítette a történetiség elvével. Úgy gondolta, hogy ennek a szemléleti és módszertani fordulatnak a segítségével jobban megközelíthetők és könnyebben értelmezhetők az egyes társadalmak fejlődését befolyásoló hatások és tényezők. Határozottan síkra szállt amellett, hogy a „történelem és szociológia szorosan egymáshoz tartoznak. Nincs társadalomtan a fejlődés ismerete nélkül. A szociális fejlődés általános törvényszerűségeinek vizsgálatában egymáshoz kapcsolódó módszerekkel kellene dolgoznia a két tudománynak...” Ebből is látható, hogy Hajnal szemléletét döntően befolyásolta találkozása a szociológiával — többek között Wilhelm Wundt és Hans Freyer munkáival - s ezen túlmenően az Alfréd Vierkandt által képviselt viszonyszociológiai irányzattal. De emellett gyakran támaszkodott a francia történetírás olyan nagyságainak munkásságára is, mint Henri Pirenne vagy Marc Bloch. A történelmi folyamatok sajátos megközelítéséből eredően Hajnal „szociológiai történelemszemléletének” (Glatz Ferenc) alapfogalmai is részben eltérnek a bevett történelmi meghatározásoktól. így váltak gondolatmenetének legfontosabb kategóriáivá a szokásszerűség, a szakszerűség vagy a szervesség. S nagy jelentőséget tulajdonított az olyan társadalomlélektani kategóriák közösségformáló szerepének, mint a mentalitás vagy az alkotás öröme. Ez utóbbi motiváló erejét olykor-olykor talán túl is becsülte a termelés folyamatában a pénz vagy más, közvetett munkakényszert jelentő tényezők hatásával szemben. A történelem céljának és a történetíró feladatának a múlt tárgyilagos és eleven 1121
