Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Szerdahelyi Pál: Küzdelem egy irodalmi emlékházért - Hogyan sikerült visszaszerezni Weöres Sándor csöngei házát a hetvenes években?
fényképét a Vas Népe című napilap 1988. június 27-i számának utolsó oldalán, a következő cím alatt: „Megújult Weöres Sándor egykori csöngei lakhelye”. A fénykép alatt pedig ezt a szöveget olvashatjuk: „A Sárvári Állami Gazdaság teljesítette szép vállalását: Weöres Sándor 75. születésnapja alkalmából fölújította a költő szüleinek egykori csöngei házát, amelyben megyénk nagy szülötte 12 éves koráig lakott, s ahová azt követően is gyakran hazalátogatott. Az elképzelések szerint közművelődési célokat szolgál majd a csöngei Weöres-ház.” * Nagy örömmel töltött el az a tudat, hogy Weöres Sándor még megérhette csöngei házuk „felszabadítását” emlékház céljára, bár aligha juthatott már el ez a jó hír tudata mélyéig, mivel akkor már nagybeteg volt, élete utolsó négy esztendejében halálközelben élt, mígnem 1989. január 22-én elhunyt. Vagyis hét hónappal a 75. születésnapja után, fél évvel a csöngei házuk teljes íolújítását követően. Most már — 16 év távlatából — elmondhatjuk, hogy immár semmi sem áll útjában annak, hogy Weöres Sándor-emlékházat alakítsunk ki ott, s emlékszobákat rendezzünk be benne. Mert úgy méltó, hogy ne állandó, későbbi lakhelyén, a fővárosban, és ne szülővárosában, Szombathelyen, hanem bölcsőhelyén, az általa mindhalálig szeretett „kis Csöngében” legyen ez az irodalmi zarándokhely! Ott, abban a családi fészekben, ahol lakott, amelyet szülőföldjének tekintett, s ahová oly gyakran, évente többször is hazatért, és amelynek földjében szeretett volna, szülei mellett, ősei között, megpihenni is... Mivel pedig ennek az emlékháznak a létrehozása, emlékszobának a berendezése meghaladja a csöngei önkormányzat anyagi erejét és lehetőségeit, ebbe be kellene segítenie szűkebb pátriájának, Kemenesaljának, illetve szülővárosának, Szombathelynek is, valamint a Vas megyei önkormányzatnak, de biztosan számítani lehet az írószövetség erkölcsi és anyagi segítségére, az Életünk című folyóirat és a nyugatmagyarországi írók és költők támogatására is. Már az is nagy segítséget jelentene, ha szerveznék, irányítanák, támogatnák a gyűjtőmunkát, Weöres Sándor élete emlékeinek, levelezésének, fényképeknek, emléktárgyaknak az összegyűjtését és rendszerezését. Az emlékszoba berendezését célzó gyűjtőmunkába mindazok bekapcsolódhatnának, akik szívügyüknek tekintik a költő és életműve emlékeinek az összegyűjtését és közkinccsé tételét. Meg vagyok győződve, hogy ha összefogunk a nemes cél érdekében, néhány éven belül szépen berendezve várhatja bel- és külföldi látogatóit a Weöres Sándor-emlékház. 1098
