Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
hazaért a bugaci pusztáról, heti robotos munkájából, a krumplikapálásból, hogy törődött testét az ősi fedél alatt megpihentesse, ábrándozó lelkét pedig a költészet vizeiben egy kissé megferessze. Hát csak hűlt helyét találta a hűtlen asszonynak. De lába kelt ám az asszonnyal együtt a sok cókmóknak is; az ágyneműnek, egy asztalnak, két lócának, lisztecskének stb. Mintegy 100 pengő forintnyi értéknek! Csak a könyvesláda maradt meg, s benne Balázs hű barátai: az Arany János, a Petőfi Sándor és Csokonai Vitéz Mihály könyve, meg a shzép tündérmesék és históriás könyvek, köztük Rinaldo Rinaldini szicíliai rablóvezér elmaradhatatlan históriája, meg A másvilági borbély - avagy az elnyűtt kabát... De folytatom a hányattatás helyeit a notesz szerént. Asztrahánban, a Volga deltájában, szőlőmunkára járt. Szaratov, Szamara, Sztavropol - itt két hónapig téglát adogatott a téglagyárban. Szimbirszkben a Volga-rakpart építéséhez hordott nagy, nehéz köveket. Harmadfél hónapot töltött a gyilkos levegőjű Kola- félszigeten, a Jeges-tenger partján, hol a murmán tundrás, három méter vastagságú mohás talajon épülő vasúthoz hordta vállain a súlyos slipperfákat. - Itt láttam északi fényt, és éjféli 12 órakor napvilág mellett varrtam gombot a kabátomra — jegyezte meg Balázs. Taskent, Turkesztánban, hol 1 kopekért egész sapka mazsolaszőlőt vett; s a már majdnem trópusi hőségben ruhástul feküdtek bele a lágeren keresztülvezetett csatorna hűsítő habjaiba, mint az alligátorok a Nílusba. 10—15 percnyi künntartózkodás után azonban ismét oly száraz lett a ruhájok, mint a pozdorja. Itt faragta bambuszbotjának ékes fogantyúját is. Aztán meg ismét vissza Szamarába, onnét meg a szomorú hangzású Omszk, Tomszk és Rrasznojarszkba - szegény Gyóni Géza pihenőhelyére. Aztán a Baj- kál-tavon keresztül, a mongol határhoz mintegy 80 km-re eső száműzött-telepre: Dauriába, illetőleg a pár kilométerre fekvő lágerba. Kés és fél esztendő szenvedései rajzolódtak itt rá Balázs elméje táblájára. Vért fagyasztó hideg szelek - hogy a 8 hónapos tél folyamán elhullott bajtársak tetemei százával feküdtek egymáson a kamrákban, és csak májusban lehetett nekik megásni az örök nyugvóhelyet. Erdő és fű nélküli bús tájak; hóval borított kietlen vidék; fa alkotmányban lakozó szegény száműzött telepesek, kik a közeli Mandzsúriából szerzik be a maguk és sovány jószágaik élelmét. Balázs itteni - dauriai - tartózkodásának legkimagaslóbb eseménye az volt, hogy egyszer orosz hadbíróság elé került, és csak az Isten őrzötte, hogy le nem ütötték a „gombját”.- Hogy történt ez, Balázs?- Hát kérem, a sok mindenféle annyira felzaklatta keblem zlajgó hullámait, hogy egyszer felálltam az asztalra, és többezer fogolytársam előtt versben öntöttem ki nagy keserűségömet...- Aztán hogy szólt az a vers? Elmondta. Elmondta a rögtönzött poémát, melynek inkriminált strófája ekképpen hangzott: Meg van ásva milliók sírhalma nem csinált melléje senki se keresztfát - Melyekben nyugszik a dicső hősök hamva... de a nagyurak kerülik a véres Golgotát! Ezt szavalta Balázs az asztalon állva, nagy gyújtó lelkesedéssel. Egy kozák tiszt figyelmes lett a nagy tumultusra, melyből Balázs mint 1023
