Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
- Károlyra. Itt még nagyobb transzport verődött össze belőlük, melyet aztán a Máramaros-megyei Rahóba szállítottak s igen szigorú fegyelem alatt tartottak, mert féltek tőlük, hogy hozzák magukkal a bolseviki „békés” eszméket. Merthogy csakugyan meg is unták már a háborút meg a távollétet. Itt 5 egy jó katolikus papnak meg is gyónt, aki - mint mondja - mindent szépen „kimagyarázott”. Vagyis azt mondta nekik: — Úgy legyen, fiaim, minden, ahogy majd ti akarjátok! Mikor a három heti megfigyelés eltelt, Pestre hozták őket a gyűjtő kaszárnyába, onnét pedig mindenkit a saját ezredéhez küldtek. Őt a 38-asokhoz, s onnét kapott 56 napra szóló szabadságos levelet, mellyel 1918. július 20-án ért haza Orgoványra. A magyarországi proletárdiktatúra idején (1919. március 21,-július 30.) igen erősen exponált amagát a bolseviki eszmék mellett, és mikor ezen tettéért a diktatúra bukása után Héjjas Iván emberei több társával együtt (Böszörmény István áll. tanító, ref. kántor és országos szovjetgyűlési képviselő, Meskó János Hangya-szövetkezeti üzletvezető, Hajma András direktóriumi tag stb.) kocsira tették, hogy Kecskemétre vigyék, jajveszékelő és átkozódó felesége azt kiabálta a községháza torony felőli kisajtajából a távozó kocsik után: - No, majd lesz még proletárdiktatúra Magyarországon!... Kiszabadulása után elköltözött Orgoványról Halas tájékára. PAP ANTAL 42 éves, nős, jó módú gazdaember, református vallású. A háború alatt a felesége Orgoványról Kis-Páhiba költözött, és szép tanyás birtokot vett. 1914-ben vitték el a 29. gyalogezred 8. századjához Przemislble, „drőajú’-ra. Fogságba esett 1915. március 22-én, Przemisl elestekor. Húsz nap, húsz éjjel vitték őket az ázsiai Taskentbe, ahol főztek, hevertek, udvart söprögettek, vizet hordtak, fát ültettek, csatornát ástak, melybe gép nyomta be a vizet, sétatereket csináltak s tüskésdróttal bekerítették. 400-an volta, mind magyar! Taskentből meg szinte az ázsiai Mervbe vitték őket, hol 1916. szeptemberétől november derekáig tartózkodtak. Gyapotszedéssel foglalkoztak. Egy kirgiz gazda váltotta ki őket a lágerből, és egész nap szedték zsákokba a kipattant hüvelyekből a már érett gyapotot. 1 font (kb. 40 deka) után 40 kopeket kaptak. Esténként megmérték a zsákjaikat, hogy ki mennyit szedett. Azt mondja, hogy a gyapotfóld kisebb-nagyobb pásztaforma terület, árokkal körülvéve, melybe a gép vizet nyom a gyaportcserjék közé. Mérvből visszahozták Oroszországba, a rudniki szénbányatelepre. 70 németet és 30 magyart választottak ki közülök, és azokkal benzingyárat készítettek. Követ törtek az építéshez, fundamentumot és maltert csináltak. Naponta 30 kopeket kaptak, ezen élelmet vettek. Meg mindennap kiadták nekik az étkezési cédulát, mellyel a raktárba mentek, s ott kiadták az élelmüket. Később, mikor a mérnök meg az igazgató felhagytak ezzel a munkával, szénbányába akarták őket küldeni, de onnét megszöktek. Ez úgy történt, hogy egy délben, míg a direktor és a mérnök ebédelt, ők útnak eredtek, s elmentek egy vasútállomásra, s a maródi foglyok közé beültek a vonatba. Egy lágerba jutottak, hol nyolc napig káposztalevesen és ujjnyi kis kenyéren tengődtek, s innét szinte elléptek. Harkovba jutottak, és nyolc napig szintén lágerben tanyáztak, de egy hajnalban, míg a strázsák aludtak, onnét is megszöktek. Aztán 1015
