Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez

hatóság küldöttei ugyanis Volosicki állomáson, már egészen közel a határhoz, összefogdosták a vasúton menekülő sok hadifoglyot. Őt is felismerték peterócky komájával együtt, bár orosz polgári ruhát viselt — mégpedig kétszer is felös- merték.

Azonban három a magyar igazság - harmadszorra is nekivágtak tehát a komával, s ezúttal csakugyan siker koronázta a vállalkozást. Az összeterelt hadifogolytömegből sikerült ellépniök, a vagon alatt átbújniok, s egy nagy víztartó medence tövében meghúzódniok.

A csordából hát kitörtek; a katonai hatóság hatásköréből megmenekülve további vállalataikhoz is az istenek segedelmét kérték. És ha Isten nem is - de ezúttal az ördög meg is segítette őket. A kamenec-podolszki nagy gyertyánerdő mellett - hol már éppoly járatosak voltak, akár csak a tolvajosi meg a bugaci őserdőben - egy rossz kis vityillóban éldegélt egy Kupea Sztyepán nevű rokkant orosz katona. Míg a jámbor muzsik vízkeresztet ünnepelt, s a közeli falucska templomában átszellemülve hallgatta a kirie elejzumot, az idő alatt Koppány ivadékai, a szentgalleni apátság fosztogatóinak utódai lefeszegették Kupea Sztyepán vityillójáról a lakatot, feltörték a ládáját, s 180 keservesen összekoledált rubeljét magukhoz vették. Sőt hősünk még a szegény remete köpönyegét is nyakába kanyarította, szörnyű sapkáját az orra hegyéig lehúzta, a kiskőrösi koma meg az orosz nadrágot magára rántotta - s a hamisítatlan orosz uniformisban vasútra ültek, és most már bántódás nélkül jutottak el a határig - vasúton, onnét pedig mintegy 70 kilométernyi utat gyalog tettek meg Tarnopolig, ahol azután jelentkeztek a katonai hatóságnál, s odisszeájoknak vége leve.

URBÁN G. MÓRIC

41 éves, római katolikus, nőtlen. 1908-ban Kocsérról jött Orgoványra a szülőivel. 30 hold földjük van a Kargalában.

Szolgált a 29. gyalogezred 3. századában. Fogságba esett 1916. június 8-án Bukovinában. A Jekatyerinoszlávtól mintegy 30 kilométerre eső komeckói vasgyárban dolgozott 16 hónapig. Jó sora, jó kosztja volt. Jekatyerinoszlávba, majd Odesszába vitték, hol a bevonuló német-magyar csapatok felszabadították őket. Azt mondták nekik: ba pénzük van, mehetnek haza. 1918. március 18-án érkezett Tamopolba, hol a katonai hatóság átvette őket. Semmi érdekeset nem tud mondani fogságáról.

OLÁH JÓZSEF ÉS OLÁH ISTVÁN

Testvérek, Oláh József tolvajosi szegény sorsú ember fiai. 1900 körül jöttek Orgoványra lakni Félegyháza tájékáról. Az én fülöpszállási bátyám: Molnár István feleségének, a kunszentmiklósi Márki Erzsébetnek apjáról jutott tolvajosi 20 hold földjét vették meg.

Bevonulta 1914. augusztus 1-jén a przemisli munkásosztaghoz. Fogságba estek Przemisl elestekor, 1915. március 22-én. Előbb Jaroszlávban a cukorgyárban dolgoztak. Innét a perzsa határon levő Serax városba, majd Kattakur- gánba jutottak: itt három hónapig voltak, s vályogot vertek. Majd Zsuma nevű

1006