Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
dobott a muszka fejére... s a sok felgyülemlett méreg úgy kopogott a muszka fején, mint jégeső a bódé tetején. Lett is ám a nagy panaszra nagy valllatás, de a hadnagy azt mondta a muzsiknak: „hogyne vertek volna meg bennőtöket a magyark a fronton, mikor még itthon is megpüfolnek! Úgy kellett! Marha! Csak nem csukhatok be hatvan embert miattad; akkor ki dolgozna a gyárban?” Gúnyjájok combig érő szőrcsizma, elég jó alsó és felső ruha, nagy kucsma és térdig érő, prémesujjas orosz suba. Orgoványról is volt egy földije: Kapitány Péter. A gyárban 7-8 hónapig dolgozott, aztán a gyár kórházába került. Régóta sínlődözött már valami belső baj miatt, de csak mozgott, míg mozoghatott, végre is csak maródit köllött jelentenie. A bal veséje táján volt neki egy jó nagy daganatja. Az orvosok elaltatták, és felvágták a daganatját. Mikor felébredt s egy tálban látta az oldalából kiszedett sok vért, akkor kezdte érezni az operáció súlyos fájdalmát. Sebét azonban nem tudták begyógyítani se ott, se a szamarai, se a moszkvai, se a szentpétervári nagy tiszta kórházban. Utóbbi helyen egy reggel felolvasta az orvos a súlyos betegek neveit, és azt mondta, hogy bármilyen nehezen is, de öltözzenek fel. Gondolták, megint más városba és más kórházba szállítják őket. Felöltözködtek; a kórház előtti villanyosra felmásztak, s azon a vonathoz mentek ki. Vöröskeresztes kocsik voltak, szép tiszta belsővel, ágyakkal, felszereléssel és ápolókkal. 0 mint súlyos beteg tüstént lefeküdt, s még csak a vonatablakhoz se bírt odamenni, mint a lábadozók. Mentek, mentek, egy nap, két nap, négy nap, hat nap, új tájakon, országokon keresztül, Galícián is, s egyszer csak Felső-Magyarországban, Zsolnán voltak. Kicserélték őket mint súlyos betegeket hozzájok hasonló állapotú magyarországi orosz foglyokért. Őket Magyarországba, azokat meg nagy Oroszországba szállította a vöröskeresztes vonat. A dán konzul cseréltette ki őket. Zsolnán pár hétig megfigyelés alatt volt, honnét a budapesti kórházba került. Itt gyógyították be az orvosok még a muszka gyári kórházban felnyitott sebét. Aztán hazajött az orgoványi pusztára. De nem nyugalmas élet, hanem újabb szenvedés következett. Augusztus elsején már megint Pesten volt a káderjánál. Ismét beosztották. Előbb a 29. gyalogezred 3. századához, majd az 1-es honvédekhez, s vitte a vonat Kanizsára; Kanizsáról Tiroliába, a veszett köves országba, a pokol tornácára, megint a lövészárokba, az első rajvonalba. De a jó Isten megtartotta az életét. Összes súlyos harcai közt csak a köpönyege kapcsolóját súrolta egy golyóbis. Nem hiába énekelte az erős zsoltárt. Akik bíznak az Úristenben Nagy hiedelemmel, Azok nem vesznek el Semminémű veszedelemben... 1918 novemberében került haza - a háborúból a forradalomba... 1004
