Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Miklós: Beköszöntő szavak Molnár Gergelyről
MOLNÁR MIKLÓS eköszöntő szavak Molnár Gergelyről 1895-öt írtak, midőn nagytiszteletű Molnár Gergelyt a Duna- melléki református egyházkerület leküldte papnak a balladás Or- goványra (megfelelő tam'tót is rendelve melléje), hogy szedje ráncba a bitangságnak indult pusztai magyarokat. E Kunszentmiklóshoz tartozó pusztaságban akkortájt még kevés gazdának volt szállása, inkább pásztorok, betyárok, sehon- nai korhelyek, mindenünnen kiebrudalt kósza halandók lakták. Homokbuckás, szálfás ciheres (bokorerdős) „tengersík vidék” volt ez, legelőin valaha szilajménes, szűzgulya, ridegbarom kolompolt, míg a pusztát föl nem osztották s eke alá nem vették. Közép-ázsiai cserjék, sivatagi füvek és növények tenyésztek a tolvajosi homokban, múlt századok szegénylegényeinek búvóhelyén: heverő naprózsa, tollas szegfű, zörgőfű, szöszke bakszakáll, aranyvessző, sikkantyú, árvalányhaj, szamárkenyér, kecskerágó, homoki vértő, sárga gyopár, gyalogbodza, törpe nyár, királydinnye. A szélrózsa minden irányából iderajzott pusztaiak erkölcse is igencsak „közép-ázsiainak” hírlett. Nem volt itt se templom, se községháza, se iskola. Nagy messziről fehérlett egy tanya, ágaskodott egy-egy gémeskút. „Magányos, dőlt kéményű csárda” állt a puszta mélyén. Petőfi lelke bizonyosan erről a tájékról vétetett; talántán ma is ott lebeg a homoki tanyák, dűlők, a pusztai itatókutak felett. Regélik az itteniek, hogy a mennyei gyermek éppen a szomjas betyárok látogatta orgoványi csárdában - Félegyháza és Kiskőrös közt félúton - látta meg Isten napvilágát, s később ugyanitt írta meg a Pusztán születtem, a pusztán lakom. / Nincs födeles, kéményes hajiokom kezdetű poémát... A kordényi holmival 28 éves korában Orgoványra érkező nagytiszteletű Molnár Gergely 41 esztendőn át volt rendes lelkésze az orgoványi református egyháznak. Eleinte a mondott csárda adott szállást templomnak-iskolának s neki magának is. Ezernyi vállalkozás kezdeményezőjeként s mozgatójaként a rábízott nyáj igazi éltető kovászává lett. Templomot, iskolát, paplakot épített, családot alapított-nevelt, gazdálkodott, gyümölcsöst és szőlőt telepített, méhészkedett, falut szervezett, a pusztai magyarok csinosítója, testilelki nyavalyáik istápolója, valamint a természet tudós búvárlója volt. Részt vett a posta, a gőzmalom, a takarékszövetkezet, a tűzoltóegylet, a községháza, a csendőrség, az iparos-, a gazda- és a színikor létrehozásában. Rendszeresen előadásokat tartott, az okszerű gazdálkodásra vonatkozó olvasmányokkal, tanácsokkal, nemesített magokkal és oltványokkal látta el felebarátait: minden módon iparkodott tehát eltakarítani az útból a mezei szorgalom megannyi akadályát. Okítgatta a katolikus gyerekeket is - református pap létére a katolikus hittanra; keresztelte és temette őket, külön anyakönyvet vezetett róluk, s elszámolt velük az izsáki plébánosnak. A váci püspöknek ő javasolta, hogy a községben 991
