Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Móricz Zsigmond: Negyven huszár
MÓRICZ ZSIGMOND egyven huszár Újvidék alatt. Sár, az Inferno sara. A nagy visz- szavonulás napjain, a szerb hegyek fekete sarából. Most egy éve... A tágas mezők katonanéppel teltek meg. Agyúk jöttek sárosán, sárral bevont ágyúk, sáros tüzérekkel, sáros lovakkal. Sáros kezek és sáros arcok, sáros kedv. Komor szemek és sötét szitkok, fekete kedvű fáradt katonák. Mintha megindul téli olvadásban a fehér hó a sötét hegyeken, fekete vizek, barna tócsák, vörhenyes latyak folyt össze a lapos, térés, tágas lapályon. Szürke katonaság szürke, mindenbe beolvadó színe még színtelenebbé válva, a földdel egyszínűén, mint mozgó agyag, mint a földből vétetett ember, amint legelőször megmozdult az isteni szikra által; legeslegelsőbben, mikor még nem volt ideje lefürödni magáról a földanya sötét csókját... Újvidék alatt a nagy tér megtelt rác földről visszavonuló sereg zagyva, kivergődő, kedvetlen tömegével. Kábultan nézték a népek. Káprázó szemmel, könnypárásan, értelem híján. Csak nézték, ahogy nézi az ember az isten csapását; ahogy nézi az ember a búzáját jégverés után, ahogy leégett házát, beomlott várát, köddé vált reményeit, elmúlt életének szétzüllött foszlányait nézi az agg ember. Jöttek a katonák, fáradtan, csüggedten, mogorván; jöttek egymás után baktatva; jöttek lovaikat hajszolva, szekerüket emelve, tarisznyával hátukon, puskát lógatva vállukon; mérgesen, szitokkal, fogcsikorgatva... tíz- meg tízezren... bakák, honvédek, gyalogosok... És jött negyven huszár. Negyven honvédhuszár jött, élükön egy fiatal hadnagy. Nem voltak ezek színpadi huszárok; nem voltak hetykék, nyalkák, rikítópazarok. Nem pödrött bajszú, csókos kacsintású, fickó kis huszárok. Nem voltak ezek parádéból, lepkeségből, csinomjankós mérmerésből selyembordába szőtt finom kis huszárok. Nótások, tréfások, lóficánkoltató, réten hajkározó életboldog cifra kis huszárok. De emberek, magyarok, lógóbajszú, meglett, erős, vasból vert, örökös vitézek. Nem néz egy jobbra, nem néz egy balra, mennek előre s maguk elé néznek. Rendben van a ló, a szíjazat; lecsatolva fejükön a csákó, rendben a fegyver, rendben a rend; mennek előre, párosán, előre, megy a negyven huszár, élükön egy fiatal, egy rózsásképű, egy ifjú hadnagy. Ha mind gróf, mind herceg, akkor az arcukon ez a tekintet, ez a vasszín: ez gőg. Ha nincs lelkűk, ha ezek mind lélektelen, állatemberek, akkor az arcukon ez a rendületlen nyugalom: ez butaság. De ezek nem mágnások, ezek nem páriák: ezek huszárok! 986
