Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - Határ Győző: Életút 2.
költötte; úgy érezték, némi joggal, hogy ezeket az előkelő palotácskákat ösztönös respektussal nézik a nyilasok, de nem törnek be (még emlékezhetsz rá, amit a fasiszták házmester-mentalitásáról és a „házmesterbirodalmakról” írtam a VESZÉLYES FORDULATSZÁM-ban). Számomra a legemlékezetesebb Sz. N. belvárosi ékszerész esete volt. Egyike lévén a kivételezetteknek, aki reggelenként borotváltan és beillatosítva a Benczúr utcából érkezik, ő minden idejét és pénzét abba ölte bele. Az igazolványszerzésbe. Volt neki mindene. A nyilas párttól védlevele Szálasi aláírásával. GESTAPO-igazolvá- nya. Ideiglenes tagsági igazolványa az illegális kommunista párt krumpli- bélyegzőjéve. S egy cirill betűs, amelyre különösen büszke volt - arról, hogy a szovjet hadsereg különleges védelme alatt áll - Vorosilov marsall aláírásával. Nem is esett bántódása és a hajaszála se görbült meg, egészen addig, amíg a diadalmas szovjet erők el nem érték a Benczúr utcát. De akkor aztán átkutatták minden ház minden pincéjét s amikor ahhoz a légópincéhez értek, ahol Sz. N. mélyen aludt, a kis ukrán katona belevilágított az ékszerész jóltáplált képébe - az felriadt és vaksin tápászkodva olyan mozdulatot tett a kezével, mintha a párnája alól pisztolyt akarna előrántani... „Fritz!” - kiáltott rá az ukrán és beleeresztett egy sorozatot. Azt a másik sorozatot - igazolványai gyűjteményét - gyászoló családja akár bekereteztethette volna, mementóul, hogy mit ér minden rongy papír a tüzelő leheletű Marduk Világisten rettentő színe előtt. KL A szerencsétlen! És miért tette ezt az ügyetlen mozdulatot a kezével? Hát tiszta sor! Az ékszeres kazettáért nyúlt, amelyben a briliánsait tartotta. Hogy biztonságban vannak-e... KL így hát azok, akik maradtak a Jókai utca 1-ben éjszakára is és ott háltak - jobban jártak? Jobban a fenét. S itt következik az, aminek nálam jobb krónikásai is vannak: a ház nyilas megrohanása. Átvészeltük a decembert s ha nem is mondhatom, hogy a szovjet hadsereg közeledte a levegőben volt, de még megünnepeltük a karácsonyt KL Hiszed-nem hiszed, a karácsonyi ÚJ IDŐK még megjelent és el is jutott Budagyöngyére De még mennyire! Hiszen a vesztibülben még karácsonyfát is állítottunk (a jó ég tudja, honnan került a fa: alighanem Elza néném huszárvágásainak egyike lehetett). Senki szóval sem rebesgette a közeledő utcai harcokat, de a hangulat lassú megfordulása érezhető volt: a fasiszta érzelmű légóparancs- nokok mind sunyibban pislogtak, már-már lenyelték, hogy levegőszámba veszik őket s utcán át egyre vakmerőbben folyt az átlátogatás-szomszédolás; s én is, mind gyakrabban tünedeztem fel szüleim szenespincéjében, hogy lássam, Édesapám javul-e... Lassan hozzászoktak, hogy eltöltők ágya mellett egy órácskát és nem tették szóvá, hogy sejtik ám, mi van az arcok hasonlósága mögött. Igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy maguk a harcoló németek kutyaszámba se vették a vérgőzösen szaladgáló nyilasokat, és a történelem iróniája, hogy a gettóban a zsidók lemészárlását az ott lévő német alakulatok jelenléte akadályozta meg (egy változat szerint parancsuk volt arra, hogy addig a gettót az oroszoknak ne adják át, amíg onnan az utolsó nyilas is el nem takarodott). Nem tudtuk, hogy december 24-én bezárult az ostromgyűrű a főváros körül, de mintha megéreztük volna. A védlevélkiadás, a félfogadás 945
