Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 11-12. szám - Határ Győző: Életút 2.

lyet a filmes animátorok készítenek embernagy bábukból, ha nem a humor, hanem a szörnyetegség felé torzítanak. Lett volna belőle elviselhető „életem- párja”, ha a műtét után az arc torzulata megmarad, elképzelhető-e? „Csilla, a Rém.” Ilyen könyörtelen az embergyermeke, ha kani-gonosz; hiába mondogattam, a hitvány-vacak amatőrkép az oka, ilyenkor se fénymérés, se beállítás és olyan is az, amilyen a filléres kamera... Mindhiába: felidézhetem olyannak is, amilyennek először láttam, ezt a vadócot, a különc tanítókisasszonyt azzal az ébenfekete, nagy laba hajával s részegült jószág-nászunkat a nyoszolyátlan kukoricagóréhan... de minduntalan előtolakszik, hogy eltakaija - a „másik”, a Rém. Es ezért olvashattad rám, hogy miért lett a szívem oly hirtelen-facér.

KL És hogyan fogadták a svéd „védett” házban a Kormányzó proklamáció] át?

Elgondolhatod. Ám az a bizonyos megálmodott méhkas-kirajzás nem következett be: az öröm korai volt. Tudod, a Hortby-rendszernek negyedszázadon át kellett síri-nagy hallgatással feledtetni, hogy a megszálló román hadsereg hátában szerveződött s mint kisszerű tiszti kupaktanács kezdte. Nem is ismerték el sokáig és amikor 1925-ben, elsőül, a fasiszta Olaszország elismerte, már az is csoda volt. Maga Horthy sohasem volt nagy stratéga, ez az egy lépése maradt a sakktáblán s azt is elügyetlenkedte. Október 17-én, fogolyként, a nácik elhurcolták Tirolba, a magyar Quisling, Szálasi Ferenc, azonnal parancsot adott a Gettó felállítására a hetedik kerületben s ennek az volt a következménye, hogy szüleimnek Akácfa utcai üzletükből távozniuk kellett s be kellett költözniük a kiürített s nekik kiutalt „zsidó” boltba az Ó utca és a Jókai utca sarkán, ami történetesen a szemközti sarokház volt - múlt századi ötemeletes bérpalota, ablakaimból éjszakánként sokszor elnéztem sarokkupoláját; de két-három bét is beletelhetett, amíg rádöbbentem, hogy a saroküzletben a szüleim árulnak - ilyen lassan szivárogtak a hírek, ki-be, a hírzárlat bizonytalanságában, az ostrom alatt. Mi persze megkettőztük a kapuőrséget, voltak velünk elegen, keménykötésű katonaszökevények - jó tucat; s ennek az önkéntes karhatalomnak kellett fogadnia a dolgainkat firtató, követelődző nyilasokat; mert azt tudtuk, hogy látogatásukra bármikor számíthatunk.

A légkör egyre idegfrászosabb lett, a „védettségért” folyamodók sorai megritkultak: a rászorulók mind nehezebben szánták rá magukat, hogy kimerészkedjenek az utcára; „bűnös kör” volt: ahhoz, hogy előbújjanak, éppen az az igazolvány kellett volna, amelynek megszerzéséért útnak erednének — s amúgy is, mind gyakrabban hallottunk arról, hogy a nyilas karhatalmisták a svéd védlevelet eltépik. Küldöncökre-kijárókra szorultak hát s az is az általános rémület mutatója volt, hogy egyre drágábban mérték szolgálataikat, akik szabadon mozoghattak.

Menekülés volt a flört is, bár az idősebbek megrovó tekintetével találkozott s jómagam már nyakig voltam az enyelgésben Bokor Zsuzsával - ő volt az én soros Gyönyörűm, hogy köz-elirigyelésnek örvendő, szemrevalóbb „apródot” már kívánni se lehet, bár szolgálatkészségéről még nem biztosított — amikor egyszer a sorban figyelmes lettem egy engem igen néző, ideba- zsalygó, holdvilágképű nyakigláb lányra. Kijárónak néztem, pedig luxus-se- lyemkombinékkal, női holmikkal vigéceskedő vagány volt, de dollárban-arany940