Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Martos Gábor: Versek közelmúltidőben - Kovács András Ferenc: Költözködés; Markó Béla: Kannibál idő

mat, ahogy a hatvanas évek végén, az avantgárd bűvöletében induló költő a szabadvers fiatalos vadócságától, néhol fésületlen stílusától, olykor gunyoros-pökhendi hangjától elér előbb a Lepkecsontváz áradó (szabad)vers-folyamaiig, majd következő, Az örök halasztás című válogatásában már a formailag és nyelvileg is egyre fegyelmezettebb szövegeiig, hogy aztán ebben a kötetében eljusson végül az első (legalábbis a mostani válogatásba elsőként felvett-besorolt) szonettjéig - melynek nyilván nem véletlenül A megtisztított forma a címe -, majd addig, hogy az 1987-ben kiadott (de 1984-től írott munkáit tartalmazó) Friss hó a könyvön című kötetében már kizárólag és csakis szonettek szerepeljenek.

Markó tehát a nyolcvanas évek első felétől gondolkodik és ír klasszikus formában; Kovács hasonló forma- és stílusvilágban született első két kötete 1983-ban, illetve 1988-ban jelent meg, most kiadott versei 1982-től íródtak: a két költőnek nemcsak a pályája, de eszerint munkássága is párhuzamosan futott ezekben az években.

Ezekben az években... Azokban, amelyekben még úgy tűnt (tűnhetett): „...föl sem fal, el sem ereszt / ez a kannibál idő, / s itt fogunk bolyongani / örökkön örökké...” Mert bármennyit is fordult azóta az idő, a történelem kereke, azért azt ne feledjük, mi is történt ezekben az években ott, ahol a két költő él(t). „Semmi - írja szinte válaszként a kérdésre könyve bevezetőjében Kovács András Ferenc —, csak költözködtünk, átmenetiségből átmenetiségbe, ahogy a költők költözködnek: részekre szakadva, szertehullatva s megint összekapkodva esendő önmagunkat, csak úgy, ahogy ők hurcolkodnak néha nyögve, káromkodva, vidoran versből versbe, metaforából metaforába, átszellemül ten, hogy lakhatóvá váljon végre a szó, a világ”. („... valaki jön az úton / megtetszik nekem / hát házat építek hamarjában / hogy lakhatóvá váljék az a szó / hogy: kedvesem...” írta egy 1974-ben, épp első kötete megjelenési évében az Echinoxban közölt versében Markó...) Márpedig ez a Kovács által körvonalazott program nem kevés, sőt; de mindezen túl is Kovács verseinek nagy része új kötetében éppen arról szól, hogy mi minden is történt arrafelé azokban az években.

S hogy mik történtek? Szinte szóra sem érdemes apróságok... Olyasmik például, mint hogy Kovács egykori iskolájának folyosófaláról egy szép napon egyszer csak valahogy eltűnt Csokonai Vitéz Mihály arcképe (Vigságos vitézlő versezet). De vajon ezen aprócska változás fényében csak véletlen lenne, hogy Markó Béla 1987-es, magyar költőket felvonultató szonettkoszorújának tizennégy megidézett alakja közé (valami miatt) nem fért be „Cs. V. M. csapzott ábrázatja”? (Befért szerencsére viszont a Vörös- martyé, kinek egy Majd ha kifárad az éj...-„változata” Kovács kötetében is feltűnik: Erdélyi iskolák falára.) S vajon az véletlen-e, hogy ezek az „aprócska” történéseket számba vevő versek miért nem jelenhettek meg éppen azokban az években és éppen ott, ahol és amikor költőnek és versnek is szerepet kellett vállalnia; kinek milyent. „Vers, eredj, légy osztályharcos” — idézi egyik versében Markó (Igen, igen, csak szövegmagyarázat), majd így folytatja: „igen vers / menj hozzál egy csomag cigarettát vers indulj / takarítsd ki a konyhát vers vidd le a / szemetet vers ne járj a kurvák után vers / fogd be a szájadat...”; míg Kovács új kötete címadó munkájában — „Horátz után szabadon”! (csak egy újabb adalék a klasszikus világképhez) — „néhány verssor”-ról beszél, „amely forradalommal ért fel”. És bizony ez így is volt: ezeknek a verseknek a (mind mennyiségileg, de méginkább minőségileg) jó része akkor és ott valóban ilyen volt. S ezért (is) olyan fontosak (akár még így „utólag” is).

Mint ahogy akkor és ott fontosak voltak a választható költői magatartásformák; a „menekülés” irányai. „Te emelj föl innen. Pégaszosz”—könyörög „klasszikusunknak..., Arisztophanésznek” ajánlott versében (Óda egy ganajtúró bogárhoz) Kovács András Ferenc; míg Markó más utat választ: „... Ne utazz! Ne remélj! / Bújj a házadba! / ... / Befelé, mindig csak befelé! / A lépcsőházból az előszobába, / onnan a nappaliba, majd a hálószobába, / a szekrénybe, / egy kartondobozba, a tiszta zsebkendők alá, / egy gombostűbe, / hogy beleszisszenjen, aki / bakancsosán, piszkos körömmel utánad kutat...” (Ne vándorolj!).

926