Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Lőrincz Zoltán: Az óegyház spiritualizmusa - Adatok az ókeresztyén művészethez
lezhető viszont, hogy az említett zsinat nem a templomi díszítőművészet ellen hozta határozatát, hanem egy vallásosan tisztelt objektum kiábrázolásával szemben, „nehogy falra fessék azt, amit tisztelünk és imádunk”. Epiphanios (kb. 315-403). Az egyházatya a templomokban lévő műalkotásokat a régi bálványimádás maradványának tartotta. Három írást is közzétett A szentképek tisztelete ellen címmel. A 8. sz.-ban a képrombolók szívesen hivatkoztak ezekre az írásokra. Epiphanios kora — a nagykonstantinuszi tolerancia miatt - a festészet gyors térhódításának időszaka. Az, hogy Epiphanios ilyen következetesen minden kép ellen van, nem véletlen. írásaiban részletesen említi, hogy a templomi képek mellett a házakban is sok kép van. Az ószövetségi próféták, Mózes, Krisztus, Mária, a mártírok képeit találjuk ezen alkotások között. A sors kegyetlen iróniája, hogy a nagy képellenes egyházatya, Epiphanius képét halála után gyülekezetében, Salamisban a falra függesztették, és nagy tiszteletben részesítették, holott az egyházatya „Testámentumom gyülekezetemnek” című munkájában végső akaratként minden kép ellen tiltakozik. Az idők sodrása erősebbnek bizonyult, mint Epiphanios testamentuma. Epiphanios számára a keresztyénség festészete nem más, mint „a falak bemázo- lása”9, illetve hazugság. Az egyházatya számára a művészet nem más, mint Isten félreértése a műalkotásban.10 Mi az oka Epiphanios ilyen nagyfokú radikalizmusának? Az első indok az őskeresztyénség magatartása. A második ok a karpokratianer szekta Krisztus-képe, amiről már Ireneus is tudósított (1. ott), s ez az egyházatya szerint heretikus képfelfogás. Harmadik indok az egyházatya radikalizmusát illetően Isten kiábrázolhatatlansága. O ezt nemcsak Istenre és Krisztusra, hanem az angyalokra, patriarchákra, apostolokra, valamint a szentekre is értelmezte. Basilius (330-379), Nazianzi Gergely (329-390) és Nyssai Gergely (335-394) kap- padóciai atyákra különös előszeretettel hivatkozik a 787-es Niceai Zsinat, mint akik a képtiszteletet teológiailag igazolták. Basilius a Szent Lélekről című munkájából szívesen idézik a mondatot: mely szerint Krisztus közvetítő „kép” az Isten és ember között11, mint a Lógósnak az Atyához való viszonyának érzékeltetésére. Barlaamban írt homí- liájában a mártírjelenetekben a kompozíció föfigurájaként kifejezetten Krisztus-képet kíván.12 Basilius a gyakorlat embere volt, a művészetnek is ezt kell szolgálnia véleménye szerint; a keresztyéneket a mártírok hősiességére kell buzdítani. Ellinger szerint: a praktikus-pedagógiai cél a fontos.13 Nazianzi Gergely álláspontját a művészetet illetően nagyon nehéz pontosan meghatározni. Lelkesedéssel beszél korának nagy művészeiről, Pheidias, Zeuxis, Polygnot, Parrhasius és Aglaophon alkotásairól. Hasonló lelkesedéssel szól arról a templomról, amelyet édesapja értékes műalkotásokkal rendezett be. Az „Oratio funebris” című munkája alapján abban a templomban, ahol szolgált, nem volt kép. Direkt utalást írásaiból a képek mellett vagy ellen, nem találunk. Ami biztos, az az, hogy a pogány istentisztelet ellen nagyon határozottan fellépett. Tehát nagy valószínűséggel a képtisztelet elutasítása mellett foglalt állást. Nyssai Gergely „Oratio de sancto Theodoro martyre” című munkájában elragadtatással beszél egy olyan templomról, amely felettébb gazdag művészeti alkotásokban, szobrokban, mozaikokban. A mártír szenvedését valószínű, egy háromrészes kompozícióban ábrázolták, középen egy képen a harcias Krisztussal. Bal oldalon a mártír harca, szenvedése volt látható. Jobb oldalon a mártír győzelme, lelki megnyugvása. Gergely még egy másik képről is tudósít: Izsák áldozatáról, amit egy másik templomban látott. Leírása alapján római katakombákból ismert azonos téma ábrázolásának felelhetett meg ez a megjelenítés. Nyssai Gergely szerint az élet van megfestve a képekben, ezért e képekben elsősorban szellemi és vallásos nevelést lát: azaz az Igét és a képet azonos szintre emeli az egyházatya. 904