Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Balázs Attila: Én már nem utazom Argentínába (próza)
Nem. Tulajdonképpen nem. Argentína - tanultuk - létező ország, szövetségi köztársaság Dél-Amerika délkeleti részén, nagyjából a Baktérítőtől a Tűzfóldig terjed. Szomszédai Chile, Bolívia, Paraguay (ahol tényleg nincsen ősz soha?), Brazília és Uruguay. Agrár-ipari ország, fejlett könnyű- és élelmiszeriparral. Jelentős a tejfeldolgozó ipar. Kukorica is van bőven. Bor ugyancsak. Bőr - ugyancsak. Stb. Vízilovak nincsenek Argentínában. Nagyapám, a jó öreg Pista, egykori harcos, nagy teljesítményű nőfaló és alkoholista utolsó éveit egy agyament öregek számára létesített, meglehetősen lepusztult intézményben tengette, gyógyszerektől üveges tekintettel. Egyik látogatásunk alkalmával bizalmasan elárulta nekünk, hogy ott hátul — csontos ujjával bökött nagyot a levegőbe - délelőttönként medencét ásnak a vízilovaknak. Csakhogy pssszt! Szigorú titok. A sajtónak még nem szabad tudnia. A vízilovak is megharagudnának a hír kiszivárgásáért. Megsajnáltam az öreget. Szerintem jobb lett volna, ha gyógyszerek helyett iszik - végig. Ha már a sejtjei arra rendezkedtek be. De hát nem akarom beleártani magam a szakemberek dolgába... Tény, hogy időnként akadt egy-két „normális” pillanata. Egyik ilyen alkalommal megragadta a karom. Úgy szorította, hogy csaknem fájt. Vértelen ajkát a fülemre tapasztotta.- Argentína - súgta. - Apagónia... Elment.- Micsoda? - kérdeztem hűvösen, mert azt hittem, ismét az öreg egyik vad asszociációs szólója következik, de nem az jött.- Hogy is hívták azt a jányt? Ja... Veronka! — örvendett a névnek. — Veronka. Tudod-e, mi lett vele?- Fogalmam sincs.- Feleségül vette a Kéri Laluka. Hiába kutattam agyam legfélreesőbb zugaiban, Kéri Laluka nem jött elő, ezért megpróbáltam viccelődni:- Ha már meg-Kérte... Nagyapám erre csak legyintett, mint olyan emberek megnyilatkozásaira szokás, akiknek a varjúmadarak kicsipegették az eszét.- Nagyon sokáig keresett - mondta. - Nem akarta elhinni, hogy megszöktél. Aztán belenyugodott. Megszöktem? Hát, igen. Megszöktem.- Jól van, nagyapa. Pihenned kell. Megigazítottam öreg Pista feje alatt a párnát, s valami bugyuta mesével álomba ringattam - akárcsak holmi kisgyermeket - a saját nagyapám. (Miközben klasszikus zene szólt halkan.) (Akácos út helyett.) Megszöktem - ez fájt! De hát így igaz. Aludj csak békében, nagyapám! (Ma már nem hasad tovább...) Veronka? Mikor is volt? VALAMIKOR RÉG, A HÁBORÚ ELŐTT. Mostanság többnyire csak vonatból látok kukoricatáblákat, de — valamilyen oknál fogva - egyre gyakrabban jut eszembe róluk Veronka, akinek nagy 898
