Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Határ Győző: Életút 2.

gamnak, hogyan építkeztek nekünk a csehek... de bizony most hiába reménykedtem, se Ungvárnak, se a Latorca vizének nyomát se láttuk.

Megérkeztünk a vak világba, annak is édenkerti köldökére: pompás körletek fogadtak, emeletes ágyak, cifra pokrócok, válogatott cigánylegények. Lehettünk vagy háromszázan; s lévén a lapátolónak fontos az erőnlét, bőséges volt a koszt. Felélénkültünk, folyt a szócséplés, az ismerkedés és nem esett nehezünkre, hogy hamar kitanuljuk a dörgést. A munka, az a kiskevés, amennyi volt, ha csak mímeltük is - akkor is: égett a kezünk alatt. Itt, az Al-Edenkert kellős közepén, amelynek hollétét a térképen a bibliakutatóknak kitűzni még nem sikerült s ahol soha, semmi jelét se ellenséges felderítő gépnek az égen nem láttuk, sem távoli tüzérségi párbaj vagy kósza puffogtatás nem sok, annyi se: ahol fülünket hasztalan forgattuk, érzékcsalódásainkban gyalogsági lőfegyver nem ropogott - e nagy határ Édenben buzgón folyt az idilli repülőtérépítés.

(4) Háborús világégés a merkátortérkép lyukas hálóján - a lyukakban

MIKROKLÍMA, ERDÖZÚGÁS ÉS IDILLI CSEND. ISMERKEDÉS A CÉLTALANSÁG JEGYÉBEN. TÓ-MELLETT-FÜVESPART-ÉS-KISKASTÉLY ORSZÁG ARISZTOKRATÁI. LOVAGLÓISKOLA: NŐI NYEREGBEN OLDALÜLŐ DÁMÁK ÉS KÖRÖZŐ ÚRLOVASOK A PANORÁMÁBAN.

A TITOKZATOS REPÜLŐTÉR, AMELYET LESZÁLLÓ GÉP SOHA NEM ÉRINTETT KEREKÉVEL. A ZÁRAKAT KaTTANTÓ ANGYAL TITKOS LÁTOGATÁSA ÉS CSOMAGJAI - IHOL PÉNZ, PARIPA, FEGYVER. A CSILLA LEVELE NYOMÁN TÁMADT ZAVARODOTT MÁMOR;

CÉLZÁSOK BETEGSÉGÉRE. SÜRGÉS-FORGÁS A TÁBORBAN - ROMÁNIA KIUGROTT? NÉMET HARCKOCSI-OSZLOPOK BELEGÁZOLNAK A REPTÉRÉPÍTÉS IDILLI GYEPTÉGLA-RAKASZAIBA.

Hirtelen indulás - felkerekedés előtt; autóstoppal - Miskolc. Megérkezés

A KELENFÖLDI PÁLYAUDVARRA ÉS MŰSORON KÍVÜLI PAJKOSKODÁSOK AZ ELSÖTÉTÍTETT VAKSÖTÉTBEN. BEGÖRDÜLÉS A HELYIÉRDEKŰVEL A KELETI MELLÉ, ÉS AZ ELSŐ SZABAD SÉTA - BE, PESTRE.

KL Tudom, most megvetsz, mert a connoisseur nem cukorral issza a kávét, én meg két kockával is tettem bele... De nem furcsa? Itt ülünk a Határ-eszpresszó kényelmes sarokpáholyában, forog a magnó, én itt ezt a fura, idegen formájú angol kockacukrot kavargatom és ebben a paradicsomi békében a közel fél évszázaddal ezelőtti világégésre emlékezünk. Ti mit kaptatok reggelire a büntetőtáborban?

Kávét; csak nem ilyen koffeindús, sűrű eszpresszót, hanem langyos, üres fekete vizet, amiből még a cikóriát is ellopták. Világégés, mondod? Ládd, ez az én kettős nehézségem. Mert ha emlékeim rondabugyraiba alámerülök, hát „elkap a gépszíj” és minden olyan tapinthatóan térbeli-eleven lesz, mint az eszelős megszállottnak a látomás; ugyanakkor ki kell bontanom a látomást az ilyen gyűjtőfogalmi klisék- és sablonos közhelyek zizegő selyempapíijából, mint „világégés”... Mintha szaloncukor volna a karácsonyfán, leszedjük, bontogatjuk. A groteszk valóság az, hogy míg keleten tankcsaták folytak és a nyugati haláltáborokban milliókat pusztítottak-s-égettek el, a „világégés” merkátortérképén voltak nagyobb-apróbb lyukak. Arról nem is beszélek, hogy Kaliforniában szanatóriumi körülmények között regényeket, filmforgatókönyveket írtak a német emigránsok. Nálunk is voltak ideig-óráig ilyen apró

884