Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Lőrinczy Huba: Pillantás az éjszakába (Márai Sándor: Válás Budán)

A Válás Budán szerzője természetesen sokkal nagyobb s szuverénebb művész annál, hogysem ennyivel beérhetné. Nem visszhangja, leleményes illusztrátora akart ő lenni a freudizmusnak, hanem öntörvényű alkotó: a középosztályi lét s a polgári személyiség mind nyilvánvalóbb válságának szuggesztív ábrázolója, egyben a közép- osztály és a polgár öntudatra ébresztője, nevelője. Eme regénynek épp ezért csak egyik — ámbár mellőzhetetlenül fontos - összetevője a lélekanalízis modem elmélete; a psziché kóros állapotának magyarázataként egyéb teóriák, tágasabb valóságmezők is föl- sejlenek. Az egyéni sorsok, magántraumák hátterében feltűnik a civilizáció megannyi veszedelme, s a mű kontextusában Sigmund Freud mellé lép Oswald Spengler. Korszakváltásról, a Nyugat, a polgári kultúra alkonyáról, évszázados értékek, szerepek, magatartások veszéséről, kiürüléséről beszél ez a könyv, óhatatlan nemzedékcserét, új, talmi eszményeket, tömegtársadalmat, minőséghiányt láttat és emleget. (A Válás Budán több ponton is — például: 19—20. — a Szindbád hazamegy jelenundorát, tömény szomorúságát előlegezi; még a megfogalmazás is hasonló.) A készülődő világháború szele fú a regényből (72—76.), s ki döbbenettel, ki rezignáltan, ki zavarodottan fogadja az újságokból rikoltó híreket. „Európa elpusztul” - villan föl egy pillanatra az ijesztő vízió (75.), s a Válás Budán nem hágy kétséget afelől, hogy - túl a pszichoanalízissel megközelíthető sérüléseken — e baljós előérzet, a korforduló alaktalan nyugtalansága lapul a könyv hőseinek boldogtalansága, kapkodása, sokféle szorongása, „idegessége” mögött. Az alakok számtalan lelki traumája igazában a civilizáció szülte betegség (mily nagy erővel jelenül meg példának okáért Greiner doktor vallomásában a modem ember eszelős rekordhajhászása, állandó időpánikja, görcsös bizonyításkényszere!: 113-114. stb.), s e fölismerés, valamint a racionalizmus túltengésének közvetett, de határozott kritikája egyértelművé teszi Spengler inspirációját. S a világ újmódi zűrzavarában, a merőben pragmatikus életideálok kísértése közepeit a vallás, a hit is elveszíti régi vonzását és értékét, nem iránytű immár, nem ad elegendő tápot, tartást, kohéziót a léleknek. Norbert páter — Kőmives lelki atyja — ismerte még a „kegyelem”, a „szelíd derengés” állapotát (34—38.), de ő elmúlt, s a bíró „süket derengésébe hullott (37.). A hit, a vallás nem mélyen megélt lélektartalom, folyamatosan birtokolt kincs a Válás Budán szereplői számára, hanem sokkal inkább menekülés. Sokakhoz hasonlón Kőmives apja is csupán afféle „alkalmi hivő” (30.), a feleség, Hertha sem különbül (57.), s hasztalan volt a bíró „... mélyen vallásos ember” (30.), a regény elárulja, mennyire felületes, formális ez a vallásosság a valódihoz, a Norbert páteréhez képest (37-38.), mennyire „A másik törvény, a világi törvény szerint...” élt és ítélkezett (37.). A számadás óráiban pedig kiderül: alig ér, alig véd többet a rémekkel szemben Kőmives „hite”, mint Greiner Imre csöndes hitetlensége (130.).

Freud és Spengler elmélete, a transzcendenciába vetett hit rohamos gyengülésének ábrázolása: úgy tetszik, mindez bőven indokolja s magyarázza a polgári személyiség, a középosztályi lét válságát. A Válás Budán azonban mást is, többet is mond. Megmutatja a krízis történelmi-társadalmi okait úgyszintén, összefüggést láttat az egyén és a középosztály látens betegsége, valamint a közelmúlt magyar históriájának katasztrófái közt. A háború és a reá következő forradalom kivetette sarkaiból a régi világot (42—43.), azt, amelyben „... a polgári osztály még bőségesen és biztonságban élvezte a családias birtoklás javait, az ország, nagy és természetes határaival, csonkítatlanul ölelt magához osztályokat és fajtákat...”, s „Az élet afféle vasárnapiasan takaros cifrasággal tündöklőit” (22.). Ámbár Kőmives Kristóf vélekedik így (gondolatait a narrátor tolmácsolja), nincs kétség: itt s az ehhez hasonló futamokban maga Márai is megszólal. A háború, „... a kommunista közjáték” (28.) és Trianon (uo.) hozta a romlást az országnak, a társadalomnak s az egyénnek, miattuk veszítette el egyensúlyát a bécsihez képest amúgy is visszamaradt magyar polgár (55-56.). A bíró atyja (mint oly sokan mások) bele is hal „... a haza sérülésébe”, „a gyalázatba”, „amely az országot megsebezte” (28.), s noha „...a nagy földrengés után tatarozták a megrongált épületek töréseit és repedéseit, a homlokzatot kimeszelték, mindenki visszaült a régi íróasztalhoz, (...)

824