Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Tóth Zsolt: Kezdet és kifejlet (Karácsony Benő novellaciklusai)

s ehelyett egyfajta mélyről jövő, csendes derűvel, amelyben a melankólia is megjelenik néhol, fordul a közönség felé.

E szövegfüzért négy írás alkotja: A fiam munkában, a Beiratkozunk, A vasabroncs és a Vadalany és egyebek. Ezek közös jellemzője az intim hangütés, ami a személyes jellegű témák feldolgozásával és az ezzel összefüggésben feltáruló családcentrikus világképpel kapcsolódik össze. A Mihalka-ciklushan még csak rejtetten és csekély mértékben jelenlévő személyesség e naplótöredékekben tehát megsokszorozódik, s így lehetővé teszi azt, hogy a szerző saját, mindennapi élményei viszonylag közvetlenül áramoljanak át a műalkotások „teremtett” világába, amelyek ennélfogva joggal viselhetik a Napló-ciklus elnevezést. E megjelölés alapjában véve magától Karácsonytól származik, aki ezen írások közül kettőt (Beiratkozunk, A vasabroncs) „Napló” összefoglaló cím alatt közölt a Pásztortűz 1935-ös évfolyamában.9 Ezt a címet azonban az utókor magától értetődően terjesztheti ki és értheti rá az e két novellával szoros rokonságban álló másik két szövegre is - még A fiam munkában címűre is, amely sajátos módon egyszersmind a Mihalka-ciklusnak is része.

A négy novellában lejátszódó események az apai és férji kötelmek kettősségében élő családfő nézőpontjából követhetők, aki alkatából eredően nem veszi túlzottan komolyan saját magát, s így ezeket a társadalom által ráosztott tradicionális szerepeket meglehetősen egyéni könnyedséggel és nagyvonalúsággal értelmezi. Egy ízben például hosszasan elmélkedik az apai magatartásformák indokolatlan egysíkúságáról: „végigtekintettem az apák értelmetlen és szegényes szokásain, hogy miért nem tartanak üveggolyót a zsebükben, miért nem beszélnek össze, egy csapat apa, hogy kimennek a temető mögé futballozni? És általában, miért nem nevetnek, fütyörésznek, futkároznak az apák az utcán, miért nem hógolyóznak 1 Miért nem hintáznak a székkel, és miért öltik magukra komor apa-arcukat, ha a gyerek hintázik? És legfőképpen: miért nem mennek sohasem fel a padlásra ? Holott a padlás olyan szerfölött érdekes világ.

Igen, miért nem? Ma sem tudom. Semmi okuk rá, hogy ilyen hideg, távoli, örömellenes lények legyenek. Törvényei, alapszabályai vannak az apaságnak? Fegyelmi szabályok tilalmazzák a padlást, szentjánoskenyeret, futólépést?

Azt hiszem, sok porhintést követnek el az apák, sok-sok ostobaság van abban a paragrafusban, hogy az apáknak tilos a padlásra mászni...” (Beiratkozunk)

Ezt a toleráns gondolkodást nemcsak szülőként, hanem családfőként is magáénak vallja a novellák írója, s ezért a kicsiny família mindegyik együttlétét a partneri viszony működése jellemzi, amelyből teljességgel hiányzik az alá- és fölérendeltség bármiféle megnyilvánulása. A tekintélyelvű erődemonstráció lehetősége ennek megfelelően még akkor sem merül fel, amikor a természetrajongásba feledkező főalakra mély egyetértésben áradnak feleségének és fiának ironikusan illúzióromboló, csipkelődő megjegyzései, hiszen ebben az egalitárius kapcsolatrendszerben mindez nem vezethet sértődéshez: „Egy kertes, smaragdzöld dombon kötünk ki. Fehér és vörös virágok egész erdeje fogad. Büszkén nézek társulatomra. Nos?- Csodás - ismeri el a fiam.-Nemde? — kérdem elégtétellel.- Igen. Ennyi csalánt még egy tagban nem láttam.- És ne feledkezzünk meg ezekről a gyönyörű nagy útilapukról sem - veszi át a rajongást a feleségem könnyed mosollyal.

Kötekedve röpdös körülöttem a mosolyuk. Néha utánakapok, mint légy után, ha folyton az orromra száll. De nem tudom agyonütni. Most tavasz van, ügyet sem vetek rájuk. Röpdössenek. És felragyogva folytatom a természetimádást.” (Vadalany és egyebek)

Ezek a rendhagyóan eljátszott családi szerepek talán annak köszönhetően alakulhattak ki, hogy a „családfő” mindig is átlagon felüli empatikus képességekkel rendelkezett, ami csaknem lehetetlenné tette számára egy-egy neki rendelt szerep teljes átélését, mert ő ahelyett, hogy saját „alakítását” finomítgatta volna, inkább hozzátar818