Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Kurucz Gyula: Kelet és Nyugat határán XIV.
Néhány magyar vállalkozó is beszállít, dolgozik. Ott is történnek baklövések, de talán épp a megcsontosodott rend hiánya miatt országhatáron és 1000 kilométeres távolságon át (kegyetlenül nehéz szállítási viszonyokkal) mégis jobban tudjuk korrigálni a hibákat, mint itt helyben. Tervező és kivitelező mérnökünkről is kiderül, hogy képességeinél, irodája kapacitásánál jóval nagyobb feladatra vállalkozott. Küszködik a feladattal, megcsúszik a határidőkkel - és alaposan a kalkulációkkal. Kevés a pénz. Ekkor következem én. Bekéretem a nagy összegeket kereső vállalatok vezetőit, tulajdonosait, és megmondom nekik, hogy olcsóbban kell dolgozniuk. Merthogy nincs annyi pénz. Minden esetben sikerül. Ergo: a német ipar akkora haszonnal működik, hogy rezzenés nélkül elvisel 4—6%-os árcsökkenést- s még mindig nagyon jól jár. Itt nyugaton kialakult egy olyan természetellenesen magas árfekvés, olyan rejtett tartalékhálózatokkal, máshová irányított részesedésekkel (akár a szociális szférába is), olyan hihetetlenül bonyolult elkulcsolási rendszerekkel, ami már régen nem a befektetett anyagot, munkát és hasznot fejezi ki, hanem egy túlbonyolított adminisztráció kibogozhatatlan útvesztőiben szédeleg. Példa. Ha az ember elmegy betömetni egy fogát (kitörött a tömés), akkor a szakorvos először elküldi állkapocsröntgenre, majd visszarendeli. Mindkét alkalommal (plusz a röntgenorvos) fölszámolja a tanácsadásra megállapított kulcsot, valamint a „beható vizsgálat” kulcsát. Ehhez hozzáragasztják az ínykezelést, a fogkőkezelést az összes létező fogra, s a mondjuk 50 márkás effektiv számlából rögtön 230 márkás végszámla kerekedik. Ez — szerintem- államilag hitelesített szervezett bűnözés. Ilyen áttételekkel rendszer egészségesen nem működhet - hosszú ideig. Ilyen átláthatatlan szövevényben elvész az egyéni indíttatás, hiszen ugyanilyen bonyolult adózási és elvonási hálózat épül a szabadrablásra, s csak a jó isten tudja, merre szédeleg a pénz. Az a pénz, fizetés, amiért a szakszervezetek újra és újra harcba indulnak - ha nem is látják valódi ellenfeleiket. S egyszer csak az egész szerkezet kezd irracionálissá válni — kafkaivá: a kicsiszolt demokrácia, a szociális piacgazdaság viszonyai között. Amelyik egyértelműen és határozottan elutasítja az amerikai piaci viszonyokat - s csupán legyint a kelet-európai kísérletekre. Hiszen fogalma sincs már tiszta, áttekinthető megoldásokról. A saját területén sem. Marad az alapkérdés: hogyan lehetséges, hogy az NSZK mégis Európa leghatalmasabb gazdasági ereje? Bárhogy is töröm a humán képzettségű, manipuláltságra kevéssé alkalmas agyamat, csak az az egyetlen válasz marad, hogy a 60-as és 70-es években, a szegénységből, a világháborúból (a lebombázott-újjáépített, tehát legkorszerűbb iparral) kilábaló, kegyetlenül keményen dolgozó ország akkora tőkét halmozott föl, amelyik elbírja ezt a játszadozást. Még egy ideig. Ha ugyanis ezt a feltételezést nem fogadjuk el, akkor nem marad más, mint elismerni, hogy a káosz is lehet termékeny és termelékeny. Hogyan? Rosszacska kelet-berlini szolgálati lakásomhoz jár egy garázs. Annak redőnyét nem lehet felhúzni. 20 hónapja. Az elején kértem a házmestereket, hogy javítsák meg, jöttek több hullámban, megállapították, hogy használha72
