Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Lőrincz Zoltán: Vallás és képzőművészet
LŐRINCZ ZOLTÁN Vallás és a képzőművészet* A művészet történetében nincs még egy olyan összetett és bonyolult kapcsolat, mint a vallás1 és a képzőművészet2 viszonya. Minden kor és áramlat megteremtette a maga művészetfogalmát, és ezzel párhuzamosan minden kor másképpen élte meg vallásosságát és Istenhez való viszonyát. A történelemben, a kultúrákban a művészetnek a viszonya a vallásokhoz sokszínű képet mutat. A vallások bevonták a művészeteket a gyakorlatukba, a művészetek pedig ihlető forrást találtak a vallásokban. Elmosódtak a határok a művészet, mint a vizuális kultúra egyik megnyilvánulása, illetve a mögötte megnyilvánuló vallás tárgya és tartalma között. Ez a sajátos és nagyon ambivalens kapcsolat vezetett a művészettörténetben és az egyháztörténetben a művészetek körüli vitához. A vallás ugyanakkor a legfontosabb szellemtörténeti hátteret jelenti a képzőművészetek históriájában. A művészet egy sajátos kifejezője különféle hatásoknak és eseményeknek. Hogy csak néhányat említsek: politikai, társadalmi, szellemi, kulturális, vallási irányzatok, illetve társadalomkritika, lélektan, ösztönösség és tradíció. A művészetekről úgyis beszélhetünk, mint a társadalom termékéről, de úgy is, ami rombol és új értékeket hoz létre. Vagy a művészet hat a társadalom fejlődésére, vagy a művészet lesz a társadalom terméke. Anélkül, hogy most művészetfilozófiai és művészetszociológiái fejtegetésbe kezdenénk, megállapíthatjuk; a művészet mindig reprezentál, bemutat, szimbolizál valamit. A művészet kiemel a földi létből, vizuálisan ragadja meg az emberi lét szellemi-lelki síkját és ebben a relációban segít az embernek, hogy megtalálja helyét az univerzumban. Ebben a keresésben segít a vallás is, leszűkítve jelentését, azt mondhatnánk: a vallás az, ami az ember és Isten kapcsolatáról beszél. Ebben a dolgozatban éppen ezért szigorúan a keresztyén vallás és a képzőművészet viszonyát vizsgáljuk. A vallás fogalmának teljes horizontú kitágítása, és annak kapcsolata a művészettel már meghaladná e dolgozat célját. A képzőművészet és a vallás kapcsolatának tisztázásához elengedhetetlen az utóbbi objektivitásának és szubjektivitásának vizsgálata a művészetben. A vallási lényeg megragadása kettős síkon történhet, amely adott történeti képződményben teljes kettészakadásba torkollhat. Egyfelől fennállnak a vallás különböző, úgymond intézményei vagy vallási tények; a kultusz, az egyház, az üdvösség és mindezek foglalata Isten lénye. Ezzel párhuzamosan mindezek létrehozója és befogadója a vallásos individuum, amely erről tesz bizonyságot és a saját üdvösségét keresi. Mindkettő ugyanarról, azaz a vallásról beszél. Az egyik pólus tehát a saját szubjektivitásával építkező zárt világ objektivitása. A hívő tömeg számára ez a világ objektíve létező. A másik pólus az individuum szubjektivitásában létező belső vallás. Ennek paradigmájaként jelenik meg a szakirodalomban a vallásos ábrázolás (amely bibliai, egyházi, vallási témát ábrázol, de mégis adott esetben vallástalan), vagy újabb terminusként a „hit-művészete”. Ez is újabb problémákat vet fel, mert a hit relativitása, megfoghatatlansága * Ezzel a címmel szervezett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Szombathelyen egy művészettörténeti előadássorozatot, amely hét részben vizsgálja a két fogalom kapcsolatát. Folyóiratunk Lőrincz Zoltán bevezetője után folyamatosan közre adja a jeles kutatók tanulmányait is. (A szerk.) 757
