Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz
kusza betűkkel, amelyek előbb Piricsi Rózsi gépírónőhöz, azután Károlyi Ibolya irodalmi titkárnőhöz, végül Freund Henrikhez kerültek. Az ólomolvasztásra vonatkozó számadatoknál az éber Hászku, mintha sóletet érzett volna a közelben, erőteljesen a cigarettafüstös levegőbe szimatolt, a „tettest”, a román színesfém ipar eredményeit az angol-amerikai imperialisták „orrára kötni szándékozó” elvtársat behívatta, megbírálta, önbírálatra késztette, a cikket átíratta. Maga, elvtársam, mit képzel, háborgott kipirultan, ármánykodásait a sajtófelelősök nem veszik észre? Ne képzeljen ilyesmit. A sajtófelelősök okosak, képzettek és hűek a párthoz. Érteni meg engem. Vége. A sajtófelelősök: Suba Dániel meg Rácz Rudolf tényleg „okosak, képzettek és hűek” voltak. Az ólom-, a réz-, a nikkel-, az arany- és a gáztermelés említésére lúdbőrösen összerándultak, piros ceruzájukkal a készülő újságoldalakon széles rendeket vágtak vagy pucoltak főnökükhöz, a román napilapot „tojózgató” Chifor bácsihoz, egy apró, karikalábú emberhez, mondja ki ő az utolsó szót. Bágye Chifor nem habozott, kimondta: Észrevételeiket foglalják írásba, ő azonnal továbbítja Bukarestbe, mert ugyebár... 56. A Szovjetunió álságos noszogatására Irak diktátora, Szaddam Husszein beleegyezett a kivonulásba Kuvaitból. Az író savanykásan nevetgél: Arcátlan szemfényvesztő. Még egy nappal előbb is, ennek pontosan az ellenkezőjét hangoztatta. Az amerikaiak és szövetségeseik természetesen nem hisznek neki; folytatják a háborút. Céljuk Irak katonai erejének letörése, végső esetben: megsemmisítése. Albánia fővárosában, Tiranában a tömegek Enver Hodzsa képeit és irományait égetik, Temesváron tizenötezren tüntettek a román sztrájktörvény és Iliescu államelnök ellen, Marosvásárhelyen azoktól az újság- és könyvárusoktól, akik magyarországi kiadványokat kínáltak, a rendőrök az egész készletet elkobozták, Nástase külügyminiszter, eddigi magyargyűlölő megnyilatkozásainak egyenes folytatásaként, kijelentette: Magyarország gátolja Románia bejutását az Európa Tanácsba. Az író mit szólhat? Nyilván semmit. Román politikustól más magatartást nem remélhet. Jelenleg a Gulág szigetcsoportba temetkezik. Nagy élmény Szolzsenyicin leleplező művének olvasása. És az élmény éjszakai tűnyölödéseibe is beszüremkedik. Ezerkilencszázkilencvenegy február huszonegyedikéről huszonkettedikére virradólag abba a zazari érczúzdába készülődött dolgozni, ahol a hatvanas évek legelején kirúgott újságíróként hónapokig robotolt. Készülődése vontatott perceiben, akár kivégzés előtt, a halál küszöbén, egész addigi élete lepergett benne. Beláthatatlanul hosszan raboskodott. A börtönökbe, lágerekbe rendszeresen, a román titkosrendőrség által kidolgozott szervezettséggel érkeztek a címére felesége, Lázár Ilona üzenetei: elválik tőle, magára hagyja, felőle mehet Isten hírével. Megpróbált vigasztalódni: elhagyása nem tragikus, ellenkezőleg, inkább üdvös, jótékony hatású, lélekkönnyítő, hiszen „becses nejét” úgysem szereti már. Igen, de a féltékenység férge ott vonaglott a szívében. Végül, a munkába indulás előtt, a késést kockáztatva, szerelmi játékba kezdett Icával; tépték egymást, az „egyesülés” azonban elmaradt. Icának, rá szigorúan jellemző módon, a szerelmi játék közepette is 743
