Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Határ Győző: Életút

fából faragták, mint ezeket a pesti kispolgárokat, akiket másféle szorongatta- tások sodortak-sepertek bele a baloldali mozgalmakba.

KL Gájer Imre... ?! A név ismerős.

Meghiszem azt. Gájer Imre szegedi születésű vasmunkás, proletár és tősgyökeres magyar, self-made-man volt. Világcsavargó; 12 évet töltött Argentínában, ahol szakszervezeti lapot szerkesztett; részt vett a spanyol polgárháborúban, kitűnően beszélt spanyolul, franciául; műveltségéről, olvasottságáról szemérmesen hallgatott. Istenáldotta szónok volt és dantoni figura; fejjel ma- gaslott ki társai közül, és úgy tudott játszani hallgatóságával, hol a humorérzékére, hol az erkölcsi érzékére apellálva, hogy azt a Rákosi-gamitúra nem egy bumburnyákja méltán megirigyelhette volna. Párttörténeti szerepéről, melynek akarva-akaratlan a nyomára jöttem s arról, hogy mint lett véletlen börtöntalálkozásunk utóbb végzetemmé-és-megváltásommá, majd szólok később. Most csak annyit, hogy a latin-amerikai baloldalnak nem bibliája Marx és nem is csoda, hogy „Imre bácsit” hiába ostromolta a kollektíva, csapjon fel szemináriumvezetőnek - nem vállalta. Magam azzal tértem ki előle, hogy felajánlottam a Nagy Francia Forradalmat - arról igen, örömest; Marxot átengedem a Kányának. Ám ők kutyába se vették a „francia burzsoázia” dicstelen izgágáskodását, nekik a Diadalmas Október hitregéi kellettek, meg az Átlényegülés tana (hogyan lesz az erőszakos kisebbségből Többségi Párt, ha annak híreszteli magát) s így félrehúzódhattam; senki sem bánta, de a Kányának szemet szúrt és nem vette jó néven. „Aki értelmiségi és józan eszénél van, az marxista. Aki marxista és nem tart szemináriumot, az vagy osztályellenség, vagy azokhoz szít-és-cimborál.” Valahogyan nem akaródzott felfedeznie bennem a „pártonkívüliek sztálini tömbje” körvonalait s így nem szenvedhetett - a Kánya, akinek csak gúnynevére emlékszem, becsületes cipészsegéd nevére nem; de nyílt harcba nem mert bocsátkozni velem, „nagyapóval”, akinek okító locsogása, színes mesélése más világtájakról, régiekről, Rómaság- béliekről, regényekről-regényalakokról az oázist jelentette, s e fiatalok csendes rajongása keresztülvitte, hogy ne bolygassák „nagyapó” viszonyát a marxizmus Kinyilatkoztatott Igazságaihoz (mert ahogy szeretőim világéletemben „bácsiztak” - úgy „nagyapózott” ez a néhány, 19-22 éves fiatal, ha 29 éves ősz fejemre nézett...).

KL Mit tudtatok a külvilágról?

Mindent és semmit. Akvarelleztem. Lefestettem a zárkát, a zárkatársakat, fantáziaképeket, kompozíciókat pingáltam; lefestettem a smasszereket (katonák voltak ugyan, de mi smasszernek hívtuk őket). A fegyőr meglágyult, elkérte a képet - került újság, térkép, „fekete” levél, jött-ment az üzenet. A gazdagoknak pénzért. Július 13-án a nácik Kurszk mellett elvesztették a háború legnagyobb tankcsatáját. Július 26-án, Olaszországban Mussolinit ki- íricskázták a hatalomból. Szeptember 10-én a nácik megszállták Rómát. November 6-án az oroszok visszafoglalták Kijevet. Mámoros örömmel üdvözöltük a „feltartóztathatatlan” előnyomulást, hiszen csak tőlük remélhettük, hogy megnyitják börtönünk kapuit, senkitől mástól. De ugyanakkor a „mosodán” szerelmek szövődtek kiskatonák és lefogott délvidéki lányok között, szirupos szerelmi levélkéket csempésztek a házimunkások innen oda, onnan amoda: fiatalok, akik egy elsuhanó lányalakot láttak a sétán, egy legényke kamaszmosolyát felvillanni a zárkaablakban. Hűséget fogadtak egymásnak életre-ha712