Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Ken Smith: Annus Mundi Irma, Anzelmus a Sohasem Motelben, A vadrózsa (próza) (Vándor Judit fordításai)

Molotov-koktélt készített az udvaron, halálra rémítette az olaszokat. A német hadifoglyokat jobb munkaerőnek tartotta. Hasznavehetetlen tárgyakkal játszadozott. Gyűjtötte a szögeket, rozsdás zárakat, konzervdobozokat, plexidarabkákat. Hitt a használhatóságukban.

Hitt a munkában. Pihenésképp a tüzet bámulta, és elbólintott. Nyári estéken az udvaron ücsörgött, egy levelet vagy madarat figyelt, és elszunyókált. Rádiót hallgatott. Vasárnaponként kiöltöztünk, sétálni mentünk, és üdvözöltük a szomszédainkat. Soha egyetlen helyen sem maradtunk annyi ideig, hogy oda- tartozónak érezhessük magunkat.

Egyetlen kézmozdulattal tisztára söpörte az abroszt, hátralökte a székét és kiviharzott. Tört-zúzott. Az ebédjét a tűzbe lötyintette. Harcolt, sopánkodott fájós lába miatt; időnként megfeledkezett róla, ilyenkor a másikra sántított. Hirtelen dühbe gurult, a fejemen törte szét a rádiót. A jobb szemem feletti sebhelyet neki köszönhetem. Már rég behegedt.

IV.

Szóval meghalt. Vele a szégyenlős mosoly, a büszke arc. Mikor vége lett a háborúnak, leült a hadifoglyokkal. Nem örvendeztek, nem szomorkodtak. Zászlókat tűzött ki, magasra, hogy az útról is jól láthatóak legyenek. Semmit sem értettem az egészből.

Nem volt semmije. Arról ábrándozott, hogy valamikor a sajátjában lakhat, lesz egy zug, ahova beveheti magát. Hely hiányában dührohamokba és némaságba rejtezett. És dolgozott; dolgoztunk mindannyian, és spóroltunk, amennyire csak lehetett. Idővel vett egy boltot, azután még egyet. És tovább gürcölt, hajnaltól alkonyatig, minden áldott napon. Tudtam, hogy munka híján elpusztulna. Hat hónapig élt tétlenül a tengerparton. És meghalt.

Lenéztem az arcára, kezemet a kezére tettem, nem akartam engedni, hogy szökjön a testéből a meleg. Hangosan szaladt ki a számon:

a munka

kicsúszott a kezedből akár a kövek

Fordította: Vándor Judit

707