Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Dragomán Pál: Somogyi Győző kiállítása elé

Somogyi Győző alkotói munkájának másik forrása: nemzeti történelmünk. Nem elvont stúdiumként, hanem mintegy a jelen részeként értelmezi a történelmet, így ilyen jellegű munkái a nemzet folyamatos életének kiragadott spontán hétköznapjaiként jelennek meg. Munkásságában ennek a vonulatnak egyik kiemelkedő példája a Kozák című szitanyomat. Egész estét betöltő film anyaga szorult bele ebbe a szikár rajzba. — Kozák szakasz vonul egy latyakos, sáros úton, közömbösen poroszkálnak nagyfejű, apró szőrmók lovaikon a katonák. Lábaik majdnem a sáros földig érnek, hátukon zörögve himbálózik a karabély, dzsidáik inognak mint fiatal szálerdő a szélben. Távolodnak tőlünk. Csak a hátukat látjuk. Nyugodtak, vagy inkább közömbösek, nem sietnek.

Hogy mi volt a dolguk, az félreérthetetlenül kiderül; az út közepén elesett ember fekszik, csak elgyötört, halottra merevedett arcát látjuk, testét talán éppen a szőrös kozák lovak taposták bele a sárba. Mellkasán és bal karján látszik attilájának zsinórozása, innen tudhatjuk, halott honvédtisztet látunk. Tehát negyvenkilenc. A szabadságharc vége. És a kozákok már elvégezték amiért idejöttek, elmennek hát. Közönyösek. És látszik, éppily közönnyel végeznék el ugyanezt bárhol és bármikor. A lélegzetelállítóan megdöbbentő hatást éppen ez a közöny váltja ki belőlünk. És az, hogy annyira valóságos minden. A részletek gazdagsága, a fegyverek és a lószerszám aprólékos, pontos ábrázolása. A serehajtó, félig hátraforduló katona bamba, érdektelen arca, a honvédtiszt semmibemeredő, halott tekintete. Pontosan érezzük, itt már vége mindennek. Elvégeztetett.

Minden megszületett műnek megvan a saját hatásfoka, az az igazságmennyiség, ami elég ahhoz, hogy a nézőből katartikus élményt, megtisztulási kényszert váltson ki. Közvetlenül érzelmi úton hat tehát a művészet, minden egyéb spekuláció, utánzás, álságos megkerülése a valóságnak és igazságnak. A művet néha áttöri a külvilág, beleszól a művészi munkába, majdnem súg, önkényesen. A művész maga érzi, hogy szabad-e hagynia, vagy ellenállni kell-e inkább ennek a súgásnak. A világ erős és veszélyes. Fegyvereit és módszereit nem kell lebecsülni. A művész fest, rajzol, ír és komponál, és azt hiszi, senki sem zavarja, önálló, autonóm. De a világ állandóan hat, nyugtalanít, zavar, beavatkozik, akkor is amikor nem várod, amikor azt hiszed ura vagy az anyagnak, tetszésed és hited szerint uralkodsz felette. S egyszer csak megérzed, hogy egy témát nem úgy választottál, mint ahogy kellett volna, egy vonalat szelídítettél, nincs már támadó, vagy végképp kifejező lendülete. Valami idegen erő hajt, hamisít, vagy csak színtelemt. Ilyenkor kell azonnal eldobni az ecsetet, tollat! Fülelni, neszelni, mint a fenevad, mikor veszélyt szimatol. Zárd el müvedet, tedd félre, nyisd meg szívedet, és éles szemekkel nézz körül, vizsgáld meg értelmed, hited, akaratod. A művésznek védekezni kell haláláig.

Vigyázni is kell a művésznek nagyon, hogy alkotásai éljenek, hassanak úgy, ahogy ők akarnak, olyan magától értetődő igaz egyszerűséggel. A művész közben néma, magáról nem beszél, hallgat. Magunkról beszélni, az már egy másik műfaj. A művész csak egyetlen parancsot hall: - te csak dolgozz, két kézzel, pazarolva! Ne hallgass másokra, intésükre, tanácsaikra, parancsszavaikra. Kerüld a divatokat!

Te csak dolgozz két kézzel, s adj oda mindent amit magadból teremteni tudsz, ne törődj semmi mással! Ne sajnáld az aprólékos munkára fordított időt, azt a félórát, fél napot, hogy műved egészen igaz, helyénvaló, gazdag, és ugyanakkor könyörtelenül valóságos és mértéktartó legyen! Soha ne feledd, Isten teremtő gesztusát ismétled amikor dolgozol. Ne sajnáld életművedtől azt a tíz vagy akár húsz évet, ami kell hozzá, hogy az inkubációs idő elteljen, s életműved oly fénnyel ragyogjon, hogy senki, még ellenségeid se tudjanak kitérni hatásának világossága elől. Ne sajnáld hát életed! Mit ér, ha nem a művészetnek adsz oda mindent, egészséget és boldogságot, mit számít majd száz év múlva, hogy boldogtalan voltál-e vagy beteg, ha nem végezted el a dolgodat, ha nem teljesítetted a kötelességedet. Mindent adj oda, és két kézzel, gazdagon pazarolva. Fenntartás nélkül. S hogy mi lesz veled, ha mindent odaadtál?

659