Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Dragomán Pál: Somogyi Győző kiállítása elé
DRAGOMÁN PÁL Somogyi Győző kiállítása elé Engedjek meg kérem, hogy szokványos kiállítás megnyitóbeszéd helyett egy több mint húsz év előtti élményemről számolhassak be önöknek. Ezerkilencszázhetven- kettő, vagy hetvenhárom táján történt, négy év vidéki pályakezdés után éppen visszakerültem szülővárosomba, amikor egy „Elet és Irodalom” számban, különös, megrendítő rajzokkal találkoztam. Egészen mások voltak ezek a munkák mint a szokványos folyóirat illusztrációk. Bár az újságban közölhetőség miatt lecsökkentett méret bizonyára gyengítette hatásukat, számomra mégis soha meg nem élt megrendülést okoztak. Pontosan és mélyen rezonáltak azzal a világgal, a nyomorúság és emberi megaláztatás mindennap megélt mélységeivel, melyekkel kezdő orvos koromban oly gyakran találkoztam. Mi volt oly különös ezeken a rajzokon? Az igazság. Az igazság, hogy a világ vesztébe rohan, hogy a társadalom modernizáció és civilizáció ürügyén szétzilált egy hagyományos éleformát, amelyben értékek és teljesítmények kormányozták az emberi életet. A hagyományos világ romjain pedig egy torz, érték nélküli, embertelen világ keletkezik. Megrendítő élmény volt, hiszen négyéves vidéki orvos létem alatt számtalanszor láttam magam is azokat a borostás, korán megöregedett, ápolatlan arcú embereket, akik életük elveszített értékei helyett az önkizsákmányolást és önpusztítást kapták cserébe egyetlen lehetőségként. Utaztam a mocskos, túlzsúfolt, bundaszagú vonatokon, amelyeken százezrek ingáztak rombolásra ítélt falvaikból a nagyvárosok falanszter építkezéseire. Láttam őket rendelőm várószobájában, vagy ivópultokra borulva, az alkohollal pótolt életöröm pillanataiban. Mindjárt az első találkozáskor ezekkel a rajzokkal megéreztem, hogy kivételes tehetségű és elhivatottságú ember munkáival van dolgom. Később megtudtam, hogy alkotójuk egy külvárosi katolikus pap. Ez sok mindent megmagyarázott, megértettem, hogy ennek a számomra eddig ismeretlen művésznek alkotómunkájában legfőbb támasza, szemének és kezének elgfőbb irányítója és mozgatója az Evangélium. Egy másik dilemmámra is Somogyi Győzőtől kaptam választ, nevezetesen arra, hogy mi lehet és mi kell legyen a művészet jövője. Ne felejtsék el kérem, a hetvenes évek elején jártunk. Akkoriban jutott el Erdélybe a modern művészet, az avantgarde. Mint művészetet szerető és szenvedélyesen érdeklődő ember, magam is az avantgarde bűvöletébe kerültem, de ugyanakkor mélységesen elszomorított, hogy eltűnni láttam a művészetből az embert, és az őt körülvevő, számomra annyira kedves tárgyi világot. Somogyi Győző és néhány más hozzá hasonló alkotó művészete meggyőzött róla, hogy nem csak az absztrakt festészet jelenti a képzőművészet jövőjét. Talán ezért vagyok a leghálásabb. Ma már tudom; a művészet egyetlen valódi újdonsága és meglepetést keltő hatása csak az lehet, hogy tökéletesen és megcáfolhatatlanul igaz! Még pedig olyan elemi és egyszerűen ható erővel, mint ahogy a gyermek fedezi fel a maga számára a világot. A művész fáradhatatlanul visszajár gyerekkorába, kutatni, kiérezni, újrateremteni álmait. A gyerekkor és az álmok; - lelőhelyek ezek, ahol mint leletet a régész, mint geológus a rég kihalt állatok kövületeit, a művész megkeresi és találja azokat a pontokat, ahol a világ még megőrizte önmagát, keletkezésének közvetlen tanúit, igazi melegét. 657
