Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról

korántsem teljes értékű információt hoz fel igazolásul: A „Szakartvelo” kifejezés a XI. században megjelenik különböző grúz írásos emlékekben, így a „Joan és Eufémia életéiben s megtaláljuk a IV. Építő Dávid által 1104-ben Ruisz-Urgnisziben összehívott egyházülésen. A grúz évkönyvek válogatásában a „Kartlisz chovrebá”-ban, mely XI-XV. századi grúz történetírók munkáit gyűjti egybe, a „Szakartvelo” kifejezés az első kötet 232., 235., 319., 336. oldalain Leontyij Mroveli (XI. század), Dzsuanser (XI. század) és IV. Építő Dávid történészének (XII. század) a munkáiban található meg, a II. kötetben (33 különböző oldalon), így a „Koronás uralkodók története és dicséretéiben (Támár királynő történetírója, XIII. század), egy XIV. századi névtelen szerző munkájában „Zsamtaagmcereli” („Világkrónika”). Grúz történelmi forrásokban a „Szakartvelo” kifejezés és a „koveli Szakartvelo” kifejezés (egész Grúzia értelemben) többször is előfordul az emlékekben”. A szerző a továbbiakban felsorolja ezeket az emlékeket (lásd az említett könyv 33. oldala).

Még egy figyelemre méltó részletet kell ehhez hozzátenni. Éppen a XI- XIII. században a „Szakartvelo” kifejezés olyannyira meghonosodott minden egyes grúz ember tudatában, hogy két XI. századi szerző, Efrem Mcire és Teofil Huceszmonazoni, akik egymástól függetlenül görögről grúzra fordították az „Amvrosziosz Mediolani életé”-t az eredeti „Hispánia” szavát úgy fordítják, mint „Szakartvelo”, s nyomban meg is magyarázzák, hová utazott Amvrosziosz: „Szakartveloba, amit Hispániának neveznek”. Nem nehéz rájönni, hogy az elveszett görög eredeti kéziratban „Ibéria” állt, ami a régi időkben egyformán szolgált mind Hispánia, mind Grúzia megnevezésére, s ez tette lehetővé, hogy a grúz átültetők ezt a földrajzi nevet az akkor használatos kifejezéssel „modernizálják”.

Sajnálatraméltó dolog, hogy ilyen alapvető igazságokat kell magyaráznunk, ám kénytelenek vagyunk.

Tehát, elemezzük tovább az „Abház level”-et. A szerzők úgy vélekednek, hogy a XIII. században az „egyesített abház-grúz állam” mint Abház cárság jelenik meg az arab, perzsa, örmény, grúz és más forrásokban. íme, külföldi szerzők néhány példája:

Ibn Bibi XIV. századi szeldzsuk krónikás azt írta Támár grúz királynőről, hogy „malik gurdzs” (a grúzok királynője), aki a „mamlaket abhaz”-t (az abházok országát) és „dar al-mulkom”-ot (fővárosát) Tbiliszit kormányozza. (A. P. Novoszelcev, V. T. Pasuto, L. V. Cserepnyin: A feudalizmus fejlődési útjai, Moszkva, 1972. 37. 1.)

Ibn-Iszfander XII-XIII. századi perzsa történész: „Tamarpadisah, Tbiliszi i Abházi”. (Keleti források Grúzia történetéről, Tbiliszi, 1976, 64 1.)

Nizami Gandzsevi (XII. század) a grúz királyságot Abháziénak nevezte. (K. Keklidze: Tanulmányok a régi grúz irodalomról, X. 86. 1.).

Arisztakesz Lasztivertci (XI. század) örmény történetíró III. Bagrat cárt abház uralkodónak nevezi. (Elbeszélés... óörményről fordította és magyarázatokkal ellátta K. N. Juzbaseva, Moszkva, 1968, 58. 1.)

Hakani (XII. század) így írt: „E göndörhajú és fényestekintetű szépség miatt lettem Abházia lakója, s kezdtem grúzul beszélni.” (A. N. Boldirev: Két sirváni költő, Nizami és Hakani, lásd „Rusztaveli korának emlékei” című gyűjtemény, Leningrád, 1938, 137. 1.).

Még néhány bizonyítékot vehetünk ezekhez: Támár cárnő levele Szala623