Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz

Há-lá-san kö-szö-nöm, dok-tor úr-at. Otthon az addiginál is égetőbbé melegítette anyja a sót. Elmaradhatatlan sózsákjával a fülén madárijesztőnek látszott. Testvérei ezt a tudomására is hozták. Cédulákat írtak neki. Ezeken a Dilikutya és a Gyilikutya helyett már a Süketkutya megszólítás szerepelt. Süketkutya, ne tedd magad, mert átlátunk rajtad. Süketkutya, hordd be a fát, mi felvágtuk. Süketkutya, mennyi kilencszer kilenc nyolcvanegy? Az orvostól hazafelé menet a főteret többször is megkerülte. Az „öngyilkos” szovjet katona papír- és élővirágkoszorűkból embermagasságúra épített sírjánál azon morfondírozott: koporsóban temették-e el? Deszka-, ólom-, esetleg vaskoporsóban? Milyen koporsó dukál egy ilyen fiatal kis muszkának? Tizenhét-tizennyolc évet érhetett meg. Szőke volt, ártatlan ábrázatú, nyílt tekintetű. Kerek sapkáján apró csillag vöröslött. Tiszta szerencse, hogy a szekérben fejjel a hátsó saroglya felé feküdt. Ellenkező esetben a rajta átzúduló golyók az öreg hajtóval is végeznek. Fogalma sem volt, miért, de a hajtót öregnek képzelte. Öregnek, fogatlannak, hamuszürkének, borostásnak, nikotinos bajuszának. Öreg proletárnak. A proletárok mind sajnálatra méltóak, elesettek, éhesek, rabok. Egyébként miért tetszene nekik annyira az az induló, hogy: Föl, föl, ti rabjai a földnek, föl, fól, te éhes proletár? Ok, a Pászkánok vajon proletárok? Apját kellene megkérdeznie, csak hát fél, hogy ráripakodik. Abból viszont semmi baj sem származhat, ha kötekedő testvéreit alkalomadtán éhes proletároknak fogja szólítani. Nem is hangzana rosszul: Szerkekutya, te éhes proletár!, ajánlom neked, ne nagyon Süketkutyázz, mert megmondalak apunak. Ő majd elhúzza a nótádat. Mi van, hékás, kidugult már a füled?, vette ki otthon a Laci szájmozgásából a gonoszkodó kérdést. Rázta a fejét, hogy nem. Füle kidugulásáig még három hetet kellett várnia. Erre a hírre azonban az orvos azt mondta: Menj haza, szólj anyádnak, hogy hozzon be a kórházba. Ott leszek. De ma hozzon, ne holnap. Holnap már késő. Aznap Janit elaltatták és megműtötték. A műtőasztalon azt álmodta, hogy úszkál a Csertörőben. Kár, hogy a Csertörőben víz helyett valami világosbarna, híg kotyvalék folyt, semmi öröme sem telt benne. Amikor a kórteremben felébredt, anyja ott ült az ágya mellett. Eszébe jutott, elmondja, mit álmodott, de szája legkisebb mozdulatára is hasadt szét a feje. Anyja pityergett egy kicsit a boldogságtól, mert a műtő előtt topogva végig azt hitte: „Jani megy Mihályka után.” Negyvenöt percig vésték a fejedet, mondta meg kerek perec Janinak. Apád ezer pengőt és egy kövér libát vitt Fűrésznek, vagy hogy nevezik. Jani kábultan pislogott; anyja közléseit sárga pillangóknak látta. A sárga pillangók bebugyolált fejére szálltak, ott „pihegtek”, aztán áttűntek a gézen és behatoltak az agyába. Határtalan, szivárványló elégedettség fogta el: tökéletesen hall. Mindent hallok!, ujjongott gondolatban. Ezek után már attól sem riadt vissza, hogy elképzelje: hasra fordítják, lovaglóülésben rátelepednek és hidegvágóval távolítják el füle tövéből a daganatot. Anyja tyúkhúslevest, császárkörtét, túróstésztát hordott neki. Persze, a legújabb eseményekről sem feledkezett meg. Hazatért a frontról az öreg Potocki és a két fia. Őtthon van már Sárosi is; tovább cipészkedik. Kónyát, a kocsmárost, amiért imrédista volt, bezárták a honvédlaktanyába. A Konyicska lány, aki azelőtt egy német tiszttel volt oda, most egy orosszal ment világgá. A gránáttól megsebesült három suhanc közül az, akinek a bélé folyt ki, elpatkolt. El is temették. A Virág utca végében két fiú csőre töltött puskával játszadozott, aztán az egyik a másikat lelőtte. A MÁSIK a nyitott

56