Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról
zata kapott ideiglenesen helyet, ártatlan embereket gyilkoltak és sebesítettek meg, érettségiző hallgatókat és tanáraikat, lerombolták az épületet, iratokat téptek össze és égettek el, megbecstelenítették grúz klasszikusok arcképeit. Ez csupán a kezdet volt, a gyilkolás a továbbiakban kiterjedt egész Abbáziára. A szélsőségesek már nevüknél fogva szélsőséges fellépésűek, ám hogyan nevezzük azokat az abház orvosokat, egészségügyi dolgozókat, ennek a nemes hivatásnak a képviselőit, akik megtagadták a sebesült grúzok felvételét kórházaikba, ha pedig mint betegeket felvették őket, nem nyújtottak nekik semmiféle orvosi segítséget! Mégis, mi történt valójában? Lehet, hogy a szuhumi vérengzés pillanatnyi félreértés eredménye, lehet, hogy valóban az váltotta ki, hogy Szuhumiban megnyitották a Tbiliszi Egyetem kihelyezett tagozatát? Nem! Alaposan kitervelt és előkészített akció volt ez, melyet az egész abház nép szégyenére, mesteri módon, ám nem túlságosan leplezve abház pártmunkások, írók, tudósok, értelmiségiek irányítottak. Vajon volt-e okuk rá? Ha hiszünk az abház szélsőségeseknek és követőiknek, a grúzok állítólag elnyomják az abház népet, abház területeket bitorolnak, korlátozzák az abház nép gazdasági és kulturális fejlődését, egyszóval: úgy viselkednek, mint a gyarmatosítók egy meghódított országban. Kiderül, miközben az abházok a német fasisztákkal szemben a Szovjetunió felszabadításán fáradoztak, a grúzok meghódították Abháziát. Mielőtt belemerülnénk ezekbe a kérdésekbe, vizsgáljuk meg a statisztikai adatokat. Az 1979-ben Abháziában lefolytatott népszámlálás adatai szerint az abházok (apszuák) a lakosság 17,1 százalékát teszik ki, a grúzok a 43,9, az oroszok a 16,4, az örmények a 15,1 százalékát. Ilyenformán az abházok saját köztársaságukban a lakosság kisebbik részét alkotják, s csupán az oda nyilvánvalóan később beköltözött oroszokat és örményeket múlják felül. Ennek ellenére ez a kisebbség valami oknál fogva (hogy pontosan miért, erről majd később lesz szó) elképesztő előnyökkel bír, sajnos elsősorban a grúzok korlátozása és háttérbe szorítása révén. S ha most másféle statisztikai adatokat is megvizsgálunk, akkor világossá válik, milyenek az erőviszonyok, milyen a lakosság egyes csoportjainak a részvétele a köztársaság párt- és állami szerveiben. S akkor az abház szélsőségesek kifejezésével élve lelepleződik, hogy „ki, kit nyom el”. A vezetői posztok elosztásában az arányok teljesen torzak. A tizenkét miniszterből nyolc az abház és három a grúz, a tizenöt szövetségi parlamenti képviselőből nyolc az abház és öt a grúz s majdhogynem az összes felelős posztra abház nemzetiségű személyt neveztek ki. A területi pártbizottság első titkára, az autonóm köztársaság ügyésze, a köztársasági legfelső tanács elnöke és az igazságügyminiszter mind abház, a nyolc városi és kerületi ügyészből öt az. A belügyi szervek városi és kerületi igazgatási osztályainak a vezetői (a gali kerület kivételével) mind abházok, s a városi és települési lakóbizottsági közösségek vezetőiként is rendre abházokat találunk. A területi pártbizottság száztizenkét tagjából ötvenkettő abház és negyvenkilenc a grúz, a pártbizottság hét osztályvezetőjéből öt abház és kettő grúz. A nyolc állami 610
