Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Pomogáts Béla: "Helyünk és sorsunk Európában" - (esszé)
Gogának, S ha Erdélyt elveszik, A magyarság háza), Dániel Arnold, a neves agrárpolitikus vagy Kunfi Zsigmond, a szociáldemokrata politikus útkereső tanulmányai, illetve a Huszadik Század című folyóirat vitája a Friedrich Naumann által megfogalmazott „Mittel-Europa”-elképzelésekről. Ezután a húszas és harmincas években inkább a tudományos élet csendesebb műhelyeiben folytak a közép- és kelet-európai kutatások: olyan tanulmányok, illetve esszék születtek ekkor, mint Eckhardt Sándor Az összehasonlító irodalomtörténet Közép-Európában, Németh László Tejtestvérek vagy Bartók Béla Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című írásai. A helykereső gondolkodás a harmincas évek második felében bontakozott ki teljesebben, midőn ismeretessé váltak a nagynémet birodalom terjeszkedési tervei, mind nyilvánvalóbbá vált a szovjet geopolitikai fenyegetés, és tartani kellett attól, hogy egy űjabb világháború ismét nemzeti katasztrófába sodorja az országot. Ekkor látott napvilágot Szabó Dezső Magyarország helye Európában - Keleteurópa (1935) című röpirata, Bajcsy-Zsilinszky Endre Helyünk és sorsunk Európában (1941) című koncepciózus könyve (amely ma új kiadásra vár!), ekkor: 1940-ben folyt a Magyar Nemzet emlékezetes „kelet-közép-eu- rópai” vitája, amely Pethő Sándor, Gál István, Szekfü Gyula, Kosáry Domokos, Ferdinandy Mihály és mások cikkei révén vetett számot az ország politikai orientációjának kérdéseivel, és jelent meg Gál István szerkesztésében és a Magyar Külügyi Társaság kiadásában a Magyarország és a Balkán (1942) című kötet a magyar kulturális élet „délkelet-európai feladatairól”. A háborús években ismét csendesebb kutatómunkára volt csak lehetőség, mint ismeretes, az akkori kormányok, sajnos, alig hallgattak azokra a figyelmeztetésekre, amelyek az ország valóságos érdekeit kívánták előtérbe állítani. A háborút követő három esztendőben megint felerősödött a közép- és kelet-európai orientációt hirdető tudományos irodalom és publicisztika. Olyan művek jelentek meg, mint Radisics Elemér A Dunatáj, (1946) című hatalmas, háromkötetes gyűjteménye, a Gál István szerkesztette Magyarország és Kelet-Európa (1947) című tanulmánykötet, a Kemény G. Gábor gondozásában napvilágot látott Váradi hídverés (1946) című dokumentumkötet, amely a magyar és román irodalom egy két háború közötti közeledési kísérletének történetét idézte fel, illetve Bibó István kiváló tanulmánya: A keleteurópai kisállamok nyomorúsága (1946), amely ma is a kérdés megkerülhetetlen tudományos összefoglalásai közé tartozik. Ezt követve vagy két évtizeden keresztül ismét csak tudományos műhelymunkára volt lehetőség, amíg végre a hatvanas évek végétől mind teljesebb mértékben bontakozott ki a közép- és kelet-európai tudományos kutatás és publicisztika. Arató Endre, Berend T. Iván, Dobossy László, Fried István, Gunst Péter, I. Tóth Zoltán, Juhász Gyula, Kemény G. Gábor, Makkai László, Lackó Miklós, Niederhauser Emil, Ránki György, Száraz György, Sziklay László, Szűcs Jenő vagy éppen fiatalabb kutatók, mint Ardai Lajos, Kiss Gy. Csaba, Molnár Gusztáv és mások történelmi, művelődés- és irodalomtörténeti munkáira gondolok. Azt hiszem, joggal elmondhatjuk, hogy a közép- és kelet-európai helyzetünkkel foglalkozó tudományos irodalom, illetve publicisztika ma már szervesen beépült a magyar tudományosságba, a közírásba, illetve politikai gondolkodásba. Létrejöttek a nemzetközi tudományos életben is tevékeny szerepet játszó műhelyei, és a születő eredmények - dokumentumközlések, gaz579
