Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Kurucz Gyula: Kelet és Nyugat határán XVI.

a pánik. Az egész kormány, az egész ország rázkódik, rémül, levegő után kapkod: lassul az évtizedek óta tartó növekedés-gazdagodás.

Az átmeneti gondból nem arra következtetnek, hogy (akár a világháború után) most megint nagy — és saját!! - invesztícióval föl kell fejleszteni egy országnyi elhanyagolt területet, amelyik tíz év múltán a világ legfejlettebb technológiájával a húzóágazat lesz, s a hagyományosan gazdag részt részesíti előnyeiből. Nem, mindenki csak attól riong, hogy a pár évnyi áldozat elvesz valamicskét a napi kasszából. Elszabadult a pokol. A pártok új lehetőségeket látnak - azaz a többi párt mocsokban fürdetését. Egymás után derítenek ki megvesztegetéseket, jogtalan meggazdagodásokat, kenőpénzeket, ingyen utazásokat. Azaz: mindazt, amit eddig mindannyian szemhunyva követtek el. Hullanak a fejek, ömlenek a magyarázatok. (Néha már a magyar sajtó mélységeivel mérhető a szint. Persze - közelednek itt is a választások, s a hatalom az hatalom.) Minden médiumot elönt az anyagiasság. A szakszervezetek fizetésemelési huzavonája lesz egy társadalom fő témája. A lényegről már nem esik szó - sem a politikát nem érdekli, sem a médiát. A közönség tehetetlenül figyel, tökéletesen kiszolgáltatott.

írtam már arról; milyen Európa legnagyobb autópálya-hálózatára épülő autópálya-karbantartó maffiája. írtam róla, hogy errefelé nem lehet közlekedni, mert ez az államilag szubvencionált bűnszövetkezet egy eldobott konzervdobozért is öt nagy kocsival zárja le az autópályát (iszonyatos dugókat okozva), csakhogy minden dolgozójának munkahelyi alibije legyen. (írtam arról is, hogy Olaszországban a magánutakon milyen gyorsan halad az emberfia, hiszen eszükbe sem jut fölöslegesen pénzt elemészteni, az saját veszteségük lenne.) Nos, a rémült Németország föladja Európát kioktató büszkeségét: az ingyenes autópálya-hálózatot. Nem mernek belenyúlni a fenntartó-maffiába, nem vállalkoznak a racionalizálásra — nem: fizettetnek és privatizálnak. (Mellesleg: a jövendőbeli magánautópálya-díjakkal legalább tízszázalékos inflációt robbantanak az országra.) De ez mind belefér a modern politikai struktúrába. Mert errefelé, Európában a politika valahogy teljesen nélkülözni kezdi az intellektualitást — azaz a hosszú távú koncepciót. Ebben kitűnő partnerre lel a legrövidebb távon gondolkozó médiában. S aki mindennek a levét megissza: a manipulált nép. Ez a nép megkapja bőséges betevő falatját - gyanúm szerint azért, hogy feltétel nélkül alkalmazkodjék. Néha, ha indíttatást kap, tiltakozik, felvonul nemesebb ügyekért is, de valódi érzékenysége véglegesen anyagi érdekeinél rekedt meg. Azt pedig kegyetlenül manipulálják. A jólétben élő népek a kishitűség, az önzés, a kilengéseket elviselni segítő emelkedett gondolatiság hiányának ritka „virágkorát” élik. Ebben az új „struktúrában” minden kisodródott a középpontból, ami a lényegre figyelmeztetne - mert szó sem esik már a „lényegről”. Akkora terepet adtak át a napi érdekeknek (a gyors pénznek, a megszokott kényelemnek), hogy másról már beszélni sem lehet érdemben.

Németországban minden korábbinál távolabb került egymástól Kelet és Nyugat problematikája. Lehet, hogy minden keleti fájdalmat a jólétbe, az integrációba fojtva sikerül ez a furcsa egyesülés. A két póluson azonban keletről a megalázottak fájdalma és megújulási vágya, nyugatról viszont az elmeszesedett jólét bevált érzéketlensége áll egymással szemben. Melyik fog győzni?

563