Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Kurucz Gyula: Kelet és Nyugat határán XVI.
KURUCZ GYULA Kelet és Nyugat határán XVI. Berlinből, ennyi idő elteltével lassan megszületik az a távolság, ahonnan már szemügyre vehető szocializmusunk működése. Hogyan is működött - mondjuk a kultúrában? Először is az évtizedek során egymás mellé verődött a legkülönbözőbb indíttatású vezérkar. Tompa mozgalmi káderek maradhattak meg; „még mindig jobb, ha én, mint más”-ideológiájú, sokszor igen tehetséges, jószándékú emberek, keverve önös, kisstílű figurákkal; az eszmében hívő, s azt belülről megreformálni akaró, komoly reformerek; no és a jéghideg, cinikus karrieristák, akik minden változatot eljátszottak, csak élvezhessék a hatalmat, annak előjogait. (Ha végigtekintünk ezen a - természetesen elnagyolt - skálán, az első három típus nagy része kibukott, kizáródott a hatalomból, de az önös célratörők Java” ma is majd hiánytalanul a helyén »helyén?!« van.) Mégis, éppen e sokindítású, egymást oly sok mindenben kizáró társulat tette lehetővé, hogy hazánkban sok minden megtörténjék, ami másutt elképzelhetetlen volt. (Másrészt: ez okozta, hogy nálunk történjen meg legkevésbé a tisztító megújulás.) Ezzel nem képes megbékélni a magyar társadalom: e kettős teherrel-előnnyel birkózik ma is. (Egyre kevesebb ideje van mindezt megemészteni.) Nos, ez az önmagát fékező konglomerátum fönn, saját zárt és fékezett rendszerében döntéseket, ítéleteket, tilalmakat hozott - minden határozata szükségszerűen volt tökéletlen. Az épp őáltala életképessé tett ellenzék fújt, prüszkölt ellene, tiltakozott. És nyert mind nagyobb teret a lakosság szemében, közösségszervező, véleményformáló erőként. Volt mégis egy lépcső, amit az ellenzék sohasem ugorhatott át: nem bonthatta meg a fönt levők struktúráját, hiszen egymástól már-már függetlenül létezett a font és a lent, az itt és az ott. A szférák távolsága (tökéletesen függetlenül a minőségtől) egymástól elkülönülve maradt meg. Egységes ellenzék (látszólag) és széthúzó hatalom ezer csatornán találkozott a háttérben, nyilvánosan mégis alig érintkezett. Nem tehette, mert ezzel a hatalmat vonta volna kétségbe, s azt - Moszkva és a nagyszövetség miatt - tilos volt. 1992 decemberében Berlinben, a világ legszerencsétlenebb időpontjában hirtelen összerántották az európai és német kulturális alapítványok hatalmasságainak tanácskozását. (Karácsony előtti utolsó hétfői munkanapon, amikor minden valóban dolgozó a megőrülés előtt áll a tennivalóktól.) Egy szüntelenül általános bölcsességeket eregető öreg cseh, egy csendes, okos lengyel kutató és jómagam lehettünk tanúi a hatalmasságok összejövetelének. 560
