Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Tandori Dezső: Gerald Bisinger

TANDORI DEZSŐ

Gerald Bisinger

(egy est után, egy est elé; quasi un...)

Barátokat egy életre, lassú kapcsolatokra - ez idén késő tavaszon Bécsben szereztem, azaz dehogy. Örültem, hogy élek. S így örülök barátaimnak, kik szert tettek rám - s mind e többi képtelenséget sorolhatnám még. „Eltűnt, bánatunkra, annyi minden - És a Szép mintha csak múlna innen.” Viel ist hingesunken uns zur Trauer / Und das Schöne zeig die Kleinste Dauer. Kedves Barátaim, sem szép, sem értékes nem vagyok, sem olyképp veszendő nem, hogy annak múlta gyász lenne bármi kapcsolatból. Mégis, kérlek, tartsatok meg jó emlékezet előtt; ne legyek magamban olyképp, hogy én bánatára lennék bárkinek. Gerald Bisinger nekem mindegyre úgy üldögél valahol a Duna mentén, vagy bármi egyebütt, hogy elámulok; Hát akkor tehát...?! Ilyes mód ücsör- günk? Vizek mellett? Megy haza valahonnét - így megyünk? S be akar telepedni egy bejzlibe valahol a Hernals, a Thaliastrasse vagy egyebek környékén? Szent ég, hát én nem akartam? Nem fogunk együtt majd? De csak lassan, mint a csiga a Fudzsijámát... ne riasszuk el egymást, mint emlékezete-vesztett clochard-t a túlzott jóakarat, az összetartozásé... lassan csak, fokozatlag... most ez már úgyis biztos. Bisingert a jó Isten sodorta nekem utamba, annyira magamban is vele beszélgetek, ahogy olvasom, amiket ő írt. Már nehezen tudnék meglenni nélküle - ama valója nélkül, ami olyannyira „semminek” tudja tenni magát... ez az egyetlen színe-játszása bármi érdemi részünknek az, amit emberi szín-játéknak elfogadni zavartlanul bírhatunk: hogy elígéri magából és magával ugyanazt nekünk, amit magában már megvalósított - hogy valósak lehetünk vele, de mintha sehová se kötődnék... semmi kötelezettség... csak leülünk vele az ő folyópartjára, betelepszünk, kicsit utána, ahol ő már otthon van, a bejzlibe, mondjuk, és------hát a többi egy életre van.

5

53