Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Bohár András: Az avantgárd költészet lehetőségei az elmúlt két évtizedben

A cselekvés szabadságának ilyen deklarálása már jócskán túlmutatott a szokványos művészeti kereteken és alapvető egzisztenciális kérdéseket fogalmazott meg. Ezt az időszakot reprezentálja a Buddhista Misszió kiadásában megjelent meditativ „költeménycsírái”: „egy szó / túl kevés ahhoz, / hogy megértsd. / két szó / túl sok ahhoz, / hogy megértsd.”8

Sok tekintetben hasonló, de sajnos rövid pályát futott be Hajas Tibor, aki perfor- mance-poézisével az önmaga megsemmisítéséről tudó egyén végső határait kísértette meg. „A performance a búcsúzás gesztusa, a búcsú lehetetlen kísérlete egy olyan állapotban, amikor már nem létezik semmi, amitől búcsút lehetne venni. Minden a határok mögött maradt. És a határok ellenségeket választanak el, egymásnak viszolyogtatóan idegen birodalmakat. A performer akarva-akaratlan túlkerül a történelmen; a veszély és a tapasztalat, mely a túloldalon várja, innen nézve lenyűgöző, de használhatatlan. (...) A performer belép saját víziójába. Onnan visszatekintve minden létező puszta káprázat, hallucináció, alacsonyrendű valóság. Minden alacsonyabb létfokon áll, mint amit megélni érdemes. Két túlvilág, két pokol mered egymásra.”9

Tulajdonképpen olyan műegészt bolygatunk, amely alkotójával tökéletesen egybeforrott, csak nyomokat fedhetünk fel. A performance poézise épp a múlandóságra figyelmeztet, szemben a rögzített irodalmi sturktúrákkal, amelyek sokszor csak tetszelegnek öröklétük előtt. Hajas Tibor művére tett fel mindent, nem törődve azzal, hogy külső visszaigazolás lesz-e, mert az teljesen fölösleges volt számára. Ezzel a szupereg- zisztencialista halál-attitűddel komponálta munkáit, az utólagos rögzítés már nem az ő dolga. Jellemző, hogy mindössze néhány film és a Magyar Műhely kiadásában egy reprezentatív katalógus maradt utána.

Fontos szólni még egy igen jelentékeny tradícióról, a szóbeliségről. Szkárosi Endre művészeti munkássága jellemző példája ennek a vonalnak, bizonyítva azt, hogy az oralitás ősi hagyományának komoly lehetőségei lehetnek az avantgárd művészeti szférában.10

A szóbeli, nyelvi tradíciók újraélesztése azonban, mivel az elit művészet struktúrája nem volt „fogadóképes”, szinte elképzelhetetlen lett volna tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt a nyolcvanas évek közepétől megjelenő kazetták vagy később lemezek formájában. így maradt a szubkultúra és tömegkultúra mezsgyéjén való lavírozás. Ezt jelezte a Fölöspéldány csoport létrejötte a 70-es évek végén. Ahol ugyan különböző mentalitású, gondolkodású alkotók gyűltek egybe, de a fennálló struktúra elégtelensége, és az ez elleni közös fellépés összehozta őket.11

Szkárosi Endre a 80-as években már saját együttesével, a Konnektor R.T.-ve\ folytatta hangköltészeti tevékenységét, komoly eredményeket felmutatva és bizonyítva a fél-legális tevékenységek lehetőségét, és az underground forma életképességét.

Egy rövid kitérő erejéig meg kell állnunk és szót kell ejtenünk a JAK-füzetekről is. Ugyanis a szervezet, amely a füzetek kibocsájtására vállalkozott, és az abban szereplő alkotók már a kezdet kezdetén a sokszínűséget képviselték, szemben az „arctalan nemzedék” külső meghatározásával. Majdhogynem a teljes irodalmi paletta megtalálható volt a körben a népies szürrealizmustól az avantgárdig. Ezt tükrözik is a füzetek. Az az irodalompolitikai szándék azonban mindig is nyilvánvaló volt, hogy az egynemű- sítés, az irányzatok nélküliség a minőség rovására mehet, az identitástudat szenvedhet hajótörést. Ezt tükrözték az oly későn megjelenő irányzatos antológiák — Lélegzet, Jelenlét, Üdvözlet, KÁ! Ki4/ KÁ! -, majd az új, mozgékony szemléletet biztosító folyóiratok, az Új Hölgyfutár, a Dolog és Szellem, a Polisz és a 84-es Kijárat. Ezek a kiadványok és orgánumok azt bizonyították, hogy így külön-külön sokkal markánsabb vonalat képviselnek és tágabb teret adnak az egyéni és csoportos autonómiáknak.

És itt kell áttérnünk a műfaj filozófiai aspektusára. Már láttunk néhány teoretikus reflexiót, de most a kérdés más megközelítésének interpretációját próbálom feleleveníteni. Az avantgárd művészet esélyeit fogalmazta meg Erdély Miklós művészetfilozófiai írásaiban, amelyek egész nemzedékekre nagy hatást gyakoroltak.

545