Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Szávai Géza: Valószínűségi labirintus (próza)

hogy kiolvassam belőlük a jövőjét. Minden moccanását megfigyelni, leírni, elemezni és jövőt fürkésző jóslatot társítani. Egy ilyen jóslat- és esélyhalmazból utólag eldönthető lett volna, kinek volt igaza. Mert hiszen megfigyelő-ténykedésünk párhuzamosan folyt. Nagy különbségek nem lehettek a feltételezések között. A Minovaddisznó felszámolásának szükségességét mindannyian beláttuk. Vállalkoztunk volna is rá. De: egy jó szándékú ember, egy világmegváltó - mi! egyenként egy-egy én - öljön?! Kész lettem volna rá. Egy kamasz mindenre kész. Talán sikerült volna. Egy elszánt és ravasz kamasznak sok minden sikerül. De: miért éppen én? - gondolhatta mindegyikünk. Miért egy olyan ész, egy olyan koponya, egy olyan ember vállalja a kivételes kockázatot, akiben a megoldás nagy gondolata megszületett? A végrehajtás mechanikus, egyszerű technikai aktusát másnak kellett volna magára vállalnia. Valaki fizikai felszámolásának - legyen az bár a Minovaddisznó - gondolata, ha nekem kell végrehajtanom, nem tűnt vonzónak. Elképzelni is terhes volt. Olyan megoldást szerettem volna találni, melyben nem szennyezem be a kezem, s nem szennyezem be az agyam egy életre. Mert hogyan élni egy embernek - aki ölt? Még ha egy félig-ember Minovaddisznót is?! Elvben fól lehetett építeni a halálra ítélt Minovaddisznó köré is egy labirintust. Erre lett-volna predesztinálva. A labirintus kétirányú útvesztő. Kívülről nem jutsz be a közepébe, bennről nem juthatsz ki. Olyan labirintust kellett volna építeni a Minovaddisznó köré, melyből képtelen kijutni. Melyben felfordul, megdöglik. Önmagától, a sors kegyelméből vagy kegyetlenségéből. Megérdemelten. A labirintus építői csak ítélkeznének, nem ölnének. Megfigyelni. Követni a Minovaddisznót, és az alkalmas pillanatban egyetlen könnyed mozdulattal kinyitni a csapdát, besétáltatni a labirintusba, hogy ott a világ felszabadult sóhajával aláfestett, százezerszeresen kiérdemelt halála rátaláljon.

Andrzej P. így gondolta el a Minovaddisznó felszámolását: nem minden puska hord tökéletesen. Van, amelyik kissé vagy nagyon oldalra hord. A Mi- novaddisznóhoz nehéz hozzáférkőzni. De vannak császári vadászatok, vannak hadgyakorlatok, vannak férfias játékok. Valakinek, akinek híresen jól hordó puskája van - ki kell cserélni a fegyverét. És az magabiztos, férfias játékból, ha mellé céloz: fce/etalálhat... Andrzej P. biztos volt abban, hogy ezzel a módszerrel bárkit lelövethetnénk. „Ijeszd meg azt az alakot. Eressz el mellette egy-egy golyót a levegőbe!” S mivel az illető puskáját kicserélték időközben, a golyó nem mellé megy, hanem beletalál - a nem célzott (hanem mellécélzott) emberbe. Andrzej P. szerint az így megesett halálért senki nem büntethető. Mert a véletlen műve. Isteni szórakozás volt a Minovaddisznó halálát úgy megtervezni, hogy senkit se lehessen felelősségre vonni érte. És senki ne érezze magát bűnösnek.

Valószínűségi labirintus. Tadeusz találta ki a legtökéletesebb labirintust. Klasszikus labirintus volt ez is. Meg kellett találni a kivezető utat. Tadeusz úgy ítélte meg - s vele együtt mi is -, hogy az ember nem talál ki olyan labirintust, amelyből egy másik ember ki ne juthatna. Szerkesztünk tehát egy hagyományos labirintust. Az elképzelhető legkuszábbat. Melyből - bármilyen nehezen is - előbb-utóbb minden épelméjű ember kitalálhat. Amikor a kijárathoz érne, s mikor már tudná: kiért... Akkor a következő labirintusban találná magát. Tadeusz a labirintus végénél kezdődő újabbat nevezte valószí527