Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Pusztai János: Önéletrajz (próza)
Hamarosan kiderült: Kornél a Lázás Ilona szövőgyári (!) mestere, aki „kenyeret ad” neki. Az író ettől a képtelen közléstől irtózatosan felbőszült, de amikor ordítani akart, nem jött ki hang a torkán. A konyhában, akárha meszelték volna, kibogozhatatlan volt az összevisszaság. Lázár Ica csípőre tett kézzel állt előtte és a legútszélibb szavakkal böcsmérelte. Ahelyett, hogy te is dolgozz Kornélnak, csak itthon döglesz! Az íróra zúdított szövegében ez volt az egyetlen nyomdaképes mondat. Jani a Keresztnél letérve, a Jugoszlávia utca járdájának mozgó kőlapjain battyogva próza-mondatokat gondolt ki az égő villanykörték körül kerengő szúnyog- és muslicarajokról. Ezeket a mondatokat másnap reggel a szerkesztőségben papíron rögzítette és megmutatta Chila Gábornak. Gabi szertelen örvendezésben tört ki, a papírlapot körbehordta, mindenkinek megmutatta. Janinak még a füle is égett; restel- kedésében alig tudott hova lenni, akár Duduska versében a táti. Szövegének nem volt különösebb sikere. Erdős Margitnak olvasás közben szinte meg sem pihentek átlátszó ujjai az Erika billentyűi fölött, Szabó Géza sapkásán, cigarettahamuját a negyedig kihúzott asztalfiókba pöccentgetve hümmögött. Itt szaktudás kell, nem ilyesmi, kellemetlenkedett aztán. Próbáljon csak szakcikkeket írni a mélyszántásról, a négyzetes vetésről, a kukorica pótbeporzásáról, a burgonya jarovizálásáról, a sarabolásról. Gyapjas Margit kissé szüneteltette a női arcélek rajzolását, rángatta a vállát; hagyjon Chila neki békét, hiszen ő sem költő, sem író nem akar lenni. Serbánné elmélyülten szvettert kötött, Gabi nem is zavarta. Teréz, a hústorony, háttal a kályhának támaszkodva tegnapi nótáját fújta: Az újságírás nem versköltés. A bekacsázó Zima János, füle mögött a Nacionálokkal, nyersen ráförmedt a még mindig lelkesedő Chilára: Ahelyett, hogy marháskodsz, írd meg az anyagodat. A Scinteiaban lapozgató Szabados Ede átvette a papírt, Jani mondatait figyelmesen elolvasta, majd kijelentette: Határozottan tehetséges. Maga, fiatalember, hamar be fog futni, közölte újra Janival. A Scinteia-gyűjtemény, mint valami óriási Biblia, magas állványon feküdt. Hátulról Duduska szent szövegeket kereső, egyelőre még beöltözetlen papnak látszott. Jani alig várta, hogy Chila Gabi visszaszármaztassa kis írását. Eszébe jutottak az este megfigyelt mozzanatok és tudta: az eléje táruló látványhoz képest apró elmeszüleménye tökéletlen. De, ha nem is lenne az, a Dolgozó Népnek, a Román Munkáspárt Szatmár városi bizottsága lapjának ilyesmire, ilyen „témafeldolgozásra” egyáltalán nincs szüksége. Lesújtó feleslegességérzet csapta meg, szállt rá. Meg-megborzongva érezte: semmi keresnivalója ebben a környezetben. 3. Képsor a Román Televízió ezerkilencszázkilencven október harmincegyedikéi, esti híradójából: Szaddám Husszein, Irak diktátora, a kis Sztálin, egyesek szerint, Sztálin unokája, ellátogat a frontra. Magabiztosan, mosolyogva, Sztá- lin-bajuszosan lépeget a homokon, a felsorokoztatott, állig felfegyverzett katonák közül pedig hirtelen kiugrik vagy kigurul egy vassisakos alak, nyilván tábornok, jelentést tesz, azután derékszögbe hajolva, merevedve Husszein „hölgyiesen” feléje nyújtott jobbját kétszer megcsókolja, majd bicskapengeként 508
