Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Pusztai János: Önéletrajz (próza)

PUSZTAI JÁNOS

Önéletrajz- RÉSZLETEK A MÁSODIK KÖTETBŐL 1.

Ezerkilencszázkilencven október harmincadika, kedd, reggel kilenc óra harmincöt perc. Az író szobájában, megszokott helyén, munkaasztalánál ül, ír és időnként kinéz az ablakon. Esik az alattomosan kitartó, konok őszi eső. Az apró, rideg cseppek szaporán ostromolják a kocsibeálló betonját. Az író egyedül tartózkodik a háromszobás, földszinti lakásban. (Nagybánya, Kultúra utca 10/2.) Felesége, Lázár Ilona, meglehet, ezúttal tényleges válási szándékkal a fővárosban, Budapesten „mulatja magát”, úgymond ott élő fiaira, Attilára és Zsoltra, no meg, egyetlen unokájára, az ötéves Borikára „vigyáz”. Idehaza, Erdélyben, az operettforradalom utáni egyik rendelet értelmében: nyugdíjas, odaát, az anyaországban azonban még zavartalanul gyakorolhatja mesterségét, a gépírást. A Pest-Buda Vendéglátóipari Vállalat pénzügyi osztályán dolgozik havi tíz-tizenkétezer forintért. ,A Várban, a Hilton Szállóval szemben”, tájolja be kihangsúlyozott rátartisággal az írót, örökösen elégedetlen vagy annak látszó férjét. Magában olykor háborog, amiért ez a „megátalkodott” János nem és nem akar áttelepülni Magyarországra. Az író valóban nem akar ilyesmit. Ha mi, akik annyi éven át ellenálltunk, ilyen sikeresen elrágtuk Erdélyben (elnézést: Romániában) a kommunizmus gyökereit, most minek vennénk vándorbotot, netalán koldusbotot a kezünkbe?, kérdezi még mindig szeretett felétől fanyar, félig érett áfonya ízére emlékeztető mosollyal. Lázár Ica természetesen ütődöttnek nézi, mint annak idején, tíz éven keresztül, a Zsé-könyvek megalkotása közben. Reménytelenül hülye vagy, emeli rá mérgesen kék, őszinte házastársi szemét a Moszkva (Széli Kálmán) téri földalatti-állomás bejáratánál, a nyers huzatban. Mindegy. Az írónak esze ágában sincs kivándorolni, mégha „stratégiai megfontolásokból” az aljas diktátor-pár legépfegyverezése előtt és után írt vagy beszélt bizonyos, általa nem minden esetben számon tartott személyeknek ilyesmiről. A magyarországi közléseknek, kiadásoknak viszont módfelett örülne. Az Önéletrajz első kötetét Verő László kiadója, a Héttorony vállalta, a Csapdábant és a teljes Tatárjárást a Magvető. Az író beletörődőén somolyog; túl szép ez, hogy igaz legyen, hiszen a kommunizmus bukását törvényszerűen követő „szerkezetváltás” a könyvkiadást (is), mint kártyavárat, összedönti és, ha már dől, csak rá dőlhet; őt temeti maga alá a legmélyebben. Persze, azért, hogy a rák ne menjen a vetésre, a felkínált előlegeket elfogadja. Az Önéletrajzért 30 000, a Csapdábanért 50 000 forintot. Lázár Ica megelégedésére. Sajnos, így állunk, vesz sóhajtásszerű, mély lélegzetet asztalánál az író. Egye503