Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (regényrészlet)

boldogok voltunk azon az egzotikus szigeten? Dehogy voltunk boldogok. Kitaláltuk a boldogságot, s megjátszottuk a szerepünket. Méghozzá nem is teljes sikerrel. Sokszor már a reggeli felháborodással végződött, amikor a kiváló meleg büféből te mindössze egy almát vagy fél narancsot ettél, holott kétség- beejtően sovány vagy, zörögnek a csontjaid. Ilyen lány, ne javíts ki, tudom, asszony vagy, vagy félig-meddig az, nem szegény embernek való. Kiálló bordáidon megszúrja magát az ember. Hol marad a puhaság, ami beborít? A puhaság, amely betakar. Hiába kínállak, egyél ebből vagy abból, csak azért sem eszel, ha erőszakolom, nem jössz le reggelizni, inkább az ágyban maradsz. Hogy lehet ilyen akaratos teremtéssel élni? Mi lesz, ha esetleg neked kell főzni, takarítani, kettőnkről gondoskodni, amikor itt a fényűző szállodában, ahol mindennel el vagyunk látva, kisujjunkat se kell mozdítani, itt sem működik tökéletesen az életvitel? Csupa rossz. Hova lettek a gyönyörű pillanatok, amiket még pórusaimban érzek? Hova szóródtak széjjel? Ilyen könnyű a jót elfelejteni? Nem, számtalan részlet most is megsimogat. Az is, hogy a reggeli bosszúság után mintha kicseréltek volna. Éhes vagy és minden ízlik. Felfedező kíváncsisággal, kifinomult étkultúrával bátran belekóstolsz a sokféle különlegességbe. Vajon kitől örökölted ezt a tulajdonságodat? Odahaza nem rákkal, kaviárral, osztrigával etettek, savanyúságba, édességbe és csípősségbe pácolt halakkal. Te mégis utolérhetetlen lelkesedéssel szippantod magadba az ízek sokféleségét. Öröm nézni. De a közönséges kukoricáért is lelkesedsz, amihez némi elszántság kell, különösen, ha számba vesszük az utcai árusok gyanús vizébe mártott tengeri csövek lehetséges tisztaságát. Ám ez se árt meg, a hullámokba szemrebbenés nélkül beledobod magad, aláúszol, hiába leng a figyelmeztető vörös zászló, amely vihart jelez, nem félsz, csak azután, amikor az a tengeri szörnyeteg megharapott. Utána befellegzett a tengernek, a balkonunkról gyönyörködünk tarajaiban, vagy legfeljebb lábfejünkkel kóstolgatjuk, hogy ne a forró homokon járjunk. Azon viszont ismét mérgelődni kell, hogy nem iszol kávét. Micsoda társasági asszony lesz belőled, ha kávé helyett szörpöket öntesz magadba? Pedig két olyan kávéház van itt, ahol hamisítatlan olasz eszpresszót főznek. Nem iszol kávét, vajat sem eszel, holott én még a prágai sonkát sem tudom vaj nélkül megenni. Hallom az incselkedésedet: A börtönben sem? Ugyan, ott vaj se volt, hát még prágai sonka. De nem erről van szó. Az ember a vágyaiban legyen maximalista, s érje be azzal, ami van. A börtönben nagyszerű volt a húsz deka komiszkenyér, és kedves volt arról álmodozni, milyen boldogságot okozna, ha öt dekával több lenne belőle. De kell-e egy életre megalkudni ezzel? Reggeltől estig dicsérjelek, milyen kedves vagy? Nem, nem dicsérlek, hiszen még sokkal jobb lehetnél. És nem ilyen törékeny, ilyen anyámasszony katonája. Mert az az első vércsepp a lepedőn még misztérium volt, s ha gyönyört nem is okozott, valami meghatott érzést minden bizonnyal, az azonban, bogy azóta is állandóan vérzel és jóformán nem engedsz magadba, ez felháborító. Milyen szerető az ilyen? Jó, tudom, mit akarsz mondani. Valamit te tudsz a legjobban, a kezed, a szád, az ötleteid csodája kifogyhatatlan. Mégis időnként olyan lehetnél, mint a többi asszony, nem ennyire rendhagyó gödölye. S ne vágj durcás arcot, azt ki nem állhatom. Neked mindig mosolyogni kellene. A mosolyod különösen vonzó, akárcsak a hangod, amely szintén tele van mosolygással és finom kristálypoharak csilingelősével. Túl gyorsan telt el az az egzotikus nyaralás. Mi maradt utána?

497