Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)

Hatalmakat ért súlyos nyugati csapások következtében Németország és Auszt- ria-Magyarország a keleti frontokról jelentős katonai erőket vont ki, ami itt azt jelentette, bogy jelentős területeket adtak fel. A feladott területeken az ukrán nemzeti erők gyengének bizonyultak, jelentős szovjet-ukrán előretöré­sekre került sor, öldöklő harcok alakultak ki a nemzeti és a szovjet-ukrán hadsereg között. Skoropadszkij hatalma meggyengült, a német-osztrákbarát hetman helyébe Petljura hadügyminiszter lépett, aki viszont rendkívül jó kap­csolatokat épített ki Franciaország irányában. Ennek volt köszönhető, hogy - két évig tartó öldöklő polgárháború után - 1919. február 27-én Franciaország védnöksége alá helyezte Ukrajnát, egyben jelentős angol-francia katonai és hadianyag segítséget ígért Kijevnek. Ez annál fontosabb volt, hogy a szovjet­ukrán erők visszafoglalták Harkovot, márciusban Kijevet és az Ukrán Szo­cialista Köztársaság Ukrajna nagyobb részét birtokolta. Az antantcsapatok segítségével előbb Gyenikin, majd Vrangel tábornokok irányításával 1919/20- ban megkísérelték dél felől felőrölni a szovjet hatalom katonai erőit, de ered­ménytelenül. Mindkét hadművelet idején a harcok Ukrajna területén folytak, amelynek egyik mellékfrontját képezte a szovjet-lengyel háború. Ez utóbbi kirobbanásának igazi oka az új Lengyelország keleti határainak bizonytalan­sága volt. Igaz, Lengyelország és az Ukrán Köztársaság viszonya sem volt teljesen felhőtlen, hiszen Petljura 1920 tavaszán a lengyelek ellenőrizte Ke- let-Galíciába nyomult, elfoglalta Lemberget, amire a lengyelek mélyen visz- szavetették csapatait Ukrajnába. Ukrajnával kapcsolatban a lengyel állam álláspontja az volt, hogy önálló és független országnak kell lennie, hasonlóan Belorussziához és a Baltikumhoz, de a Szovjet-Oroszországgal kapcsolatban „ütköző államok” vonatkozásában nem kívánt lemondani a régi lengyel király­ság, a történeti Lengyelország volt területeiről. Ettől függetlenül a lengyel kormány 1920. április 25-én megegyezést kötött Petljura hetmannal, és ennek értelmében hadműveleteket indított Ukrajnában, elfoglalta Kijevet, jelentős területekről szorította ki a szovjet erőket. 1920. június 5-én döntő fordulat következett be. Az átcsoportosított Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült, áttörte a frontot és a lengyel erők a beke­rítéstől tartva visszavonultak, a harcok hamarosan a lengyel állam területén folytak, augusztus elején már Varsót fenyegették. Annak ellenére, hogy Varsó alól a lengyel hadsereg támadásba lendült, de az ukrán nemzeti erők kiszo­rultak Ukrajna jelentős területéről. A szovjet-lengyel háború döntő szakaszá­ban a Spaa városában ülésező nagyhatalmak nevében lord Curzon jegyzéket intézett a szovjet kormányhoz, amelyben azt javasolták, hogy a szovjet-orosz csapatok álljanak meg a nyugati szakértők által lengyel többségű területnek minősített vonalnál. (E határvonalat jelölték később Curzon-vonalnak.) A há­borút az 1920 októberében megkötött fegyvernyugvás, majd 1921. március 18-án Rigában aláírt békeszerződés zárta le. E békekötés értelmében Lengyel- ország keleti határai megszilárdultak, igaz a Curzon-vonaltól keletre mintegy 180 ezer km2 nagyságú területet is kapott, főleg belorussz és ukrán lakos­sággal. A szovjet hatalom (1920) végleg megszilárdult Ukrajnában, az Ukrán Szo­cialista Köztársaság besorolódott a Szovjet-Oroszország rendszerébe. Aharcok során felőrlődtek az ukrán nemzeti erők, közöttük a kozákok is, akik hol az egyik, hol a másik oldalon harcoltak, vérüket áldozták a polgárháború poklá­467

Next

/
Thumbnails
Contents