Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)

dott ki elsőnek a keleti területeken a barokk építészet, egyik különös keleti válfaját a templomok és a paloták örökítették meg az utókornak.

UKRAJNA A 18. SZÁZADBAN

A 17. század utolsó évtizedeiben kötött békék és megegyezések nem oldották meg az ukrán és a kozák kérdést. A mintegy 200 ezer km2 területű orosz fennhatóságú ukránok lakta vidékeken egyre nagyobb létszámú orosz reguláris hadsereg próbálta „féken tartani” az indulatokat, míg a kozák katonai vezetők megnyerésével, a nekik adott kiváltságokkal a cári hadsereg elitjét kísérelték kialakítani. A lengyel oldalon sem volt különb a helyzet, ahol 1704- ben Szemjon és Palej vezetésével felkelés robbant ki, tiltakozva az ellen, hogy 1699-ben a lengyel országgyűlés feloszlatta a regisztrált kozák alakulatokat, megszüntette a kozák települések adómentességét. A Palej-féle felkelés az ellen is tiltakozott, hogy a kozákok ugyan tovább szolgálhattak zsoldért, de nem saját tisztjei parancsnoksága alatt, saját egységeikben. A felkeléshez csatlakoztak a túlparti kozákok is, de Moldvában is támogatásra találtak. Ez a felkelés volt az utolsó kísérlet a Hmelnyickij terveinek megvalósítására. Ugyan a narvai békében I. Péter kötelezte magát arra, hogy a fegyvemyugvás után részt vesz az ukrajnai kozáklázadás felszámolásában és 200 ezer rubelt ad ennek céljaira. Az elnyomott kozák felkelés ösztönzőleg hatott az orosz oldalon élő kozákság és ukránság körében is, így Mazeppa hetman XIII. Károly svéd királlyal szövetkezett, támogatta annak elég kalandos ukrajnai hadjáratát, hogy délről, Ukrajna területéről támadja meg Oroszországot. Mazeppa el akarta szakítani Ukrajnát Oroszországtól, így vállalta a svéd hadjárat nem éppen reális lehetőségeit is. XIII. Károly és Mazeppa terve kudarcot vallott, Poltava alatt súlyos vereséget szenvedtek Nagy Péter seregétől. Valójában ez volt az utolsó kozák-ukrán függetlenségi törekvések utolsó látványos megnyilvánulása. A vereség után a kozák vezetők sorra végleg behódoltak Moszkva akaratának, a kozák falvak adó- és robotmentességének biztosításával a cári hadsereg valóban elit egységeit adták.

Formálisan az ukrán autonómia, a „kozák köztársaság” 1764-ig állt fenn, amikor Rozumonszki hetmant II. Katalin cárnő tisztségéből lemondatta, Ukrajna ügyeit az ún. Kisorosz Kollégiumra ruházta, amelynek feje mindig a cári család egyik tagja volt, aki jogosult volt viselni az ukrán hetman címet. 1770- ben feloszlatták a zaporogi országgyűlést, az országrész teljes irányítását Moszkva vette a kezébe. Ukrajna területén kormányzóságokat alakítottak ki, teljes egészében beépítették az orosz közigazgatási rendszerbe.

Lengyelországnak a 18. század végén történt háromszori felosztása után a lengyel korona alá tartozó ún. nyugat-ukrán területek részben Ausztriához, részben Oroszországhoz kerültek. 1772-ben Ausztria kapta a legnagyobb, helyesebben mondva a legsűrűbben lakott területet, a régi halicsi fejedelemséget, s az azzal határos ukrajnai és kis-lengyelországi részeket, amelyekből Galícia néven osztrák koronatartomány lett. E terület 83 ezer km2 volt 2,6 millió - zömében ukrán — lakossal. Oroszország is 92 ezer km2 területhez jutott, nagy többségben ukránok és belorusszok által lakott vidékekhez, 1,3 millió lakossal. A maradék - mintegy 250 km2 2 millió lakosú - ukránok lakta területet Orosz 456