Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Csokits János: Széljegyzetek és glosszák az angol művelődéstörténet köréből

teljes biztonsággal tudni, nem tűntek-e el fontos művek, még mielőtt Swift maga, vagy a gondnok számba vehette volna őket.

Walter Scott az árverési katalógusról írott tanulmányában elszörnyűlkö- dik, hogy Swiftnek nem volt Shakespeare-kötete. Talán volt, csak ellopták, talán elajándékozta, esetleg élete egy szakaszában féltékeny volt rá, mint később Bemard Shaw, vagy viszolygott tőle, mint Voltaire. A nagy szellemek nem mindig vonzzák egymást - Cervantes például unta Dantét. Ha Shakespeare távollétével tüntet a katalógusban, más angol és francia drámaírók szép számmal szerepelnek, így Jonson, Congreve, Corneille, Racine és Moliére. Swift nem tartott sok angol verseskötetet, ami jelzi, hogy nem ez volt alkotói hajlamainak fő iránya, és a teológiai, illetve vallásos tárgyú könyvek száma sem nagy, ami szintén érthető, hiszen csak ímmel-ámmal lépett papi pályára. Kortársai közül barátjának, Alexander Pope-nak a műveit gyűjtötte, nagy elődei közül két Milton-kiadása is volt. Szatirikus hajlamai a rokon szellemekhez vonzották, a híres szatíraköltők és -írók az ókori görög Lukianosz-tól a francia Rabelais-ig mind ott sorakoztak könyvespolcain. Voltaire, akinek mindenkiről volt egy rossz szava, egyszer Javított Rabelais”-nek nevezte Swiftet. Cervantes Don Quijotéja a kedvencei közé tartozott, iránta érzett bámulata már kortársainak is feltűnt. A katalógus tanúsága szerint Swiftet foglalkoztatták az időszerű pénzügyi és gazdasági kérdések, ilyen irányú tájékozottsága híres pamfletjeiből is kitűnik.

A Christie’s-féle árverésen egyébként a katalógus mellett szerepelt még Swiftnek az a pamfletje is, amelyben javasolta, hogy az írek ne vásároljanak többé angol ruhát, bútort és más exportárut, hanem gyártsanak mindent maguk. Ez mindenesetre komolyabb javaslat, ha nem is reálisabb, mint az az ötlete, hogy az írek egyék meg újszülött csecsemőiket, mert ez csökkentené a szegények számát és javítaná a húsellátást.

Könyvtárának árverési katalógusában valaki annak idején csillaggal jelölt meg néhány művet, amelynek margóját több helyütt is a Mester széljegyzetei tarkítják. Fennmaradt könyveiből ítélve, ezen a téren ő sem volt különb, mint a könyvlapok szélére firkáló olvasók milliói: megjegyzései rövidek és cseppet sem irodalmiak. Clarendon egyik művét azzal a felkiáltójeles széljegyzettel látta el, hogy „skót himpellérek!”. A francia szerzők némelyikét pedig - természetesen franciául - a „l’ignorant” és a „le sót”: „a tudatlan” és „az ostoba” jelzővel tisztelte meg. Emberi közelségbe leginkább az a margóra írott megjegyzése hozza, amelyet a Stellához szóló egyik fiatalkori versének újraolva- sása váltott ki belőle. Az Egyesült Államokban őrzik Alexander Pope-pal közösen kiadott „Miscellanies” című könyvének egy példányát. Swift az egyik versben aláhúzta a „süket” szót és a sor mellé odaírta: „most süketen, 1740”. Két évvel később idegrendszerét teljesen felőrölte a súlyos fülbetegség, amely egész életén át kínozta, alkotó éveit megkeserítette, és valószínűleg műveinek epés embergyűlöletéhez is nem csekély mértékben hozzájárult.

(Elhangzott az angol rádió magyar műsorában - 1982)

437